Hírek
Az elmúlt négy év legnagyobb költségvetését fogadta el áprilisi soros ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Ebben az évben a megyei önkormányzat és a hozzá tartozó intézmények 309,48 millió lejből gazdálkodnak, ami hozzávetőleg 66 millió eurót jelent.
Székely ízesítésű csülök, áfonyás barbecue szósszal, kemencében sült krumplival és káposztasalátával tálalva. Ezt az ínycsiklandó menüt készítették el ma, szerdán az első nemzetközi hivatalos versenyre benevező csapatok és érdeklődők az egész napos sütés-oktatás és bírói képzésen, Sepsiszentgyörgyön.
Teltház előtt mutatták be Zágon monográfiáját szerda este a Mikes Kelemen Kulturális Központ Gabonás termében, ahol a rácsodálkozás, meghatottság és a felismerés érzései uralták a szép számban összegyűlt közönséget. A Székelyföld települései sorozatban megjelenő kötetnek szerzői és szerkesztői ismertették a falu monográfiáját, megköszönve a helyi közösségnek és elöljáróknak a támogatást a kutatói munka során.
Az idei Transylvanian BBQ Festival előőrseként április 17-én a sepsiszentgyörgyi Big Papa teraszán sütés-oktatást és bírói képzést tartanak az első nemzetközi hivatalos versenyre.
Háromszék honismereti bibliográfiájával 2012-ben indult a Háromszék Vármegye Kiadó Székelyföld települései című sorozata. Eddig kilenc kötet jelent meg, a héten mutatják be a zágoni monográfiát, amelyet magyar és román nyelven is kiadtak.
Kovászna Megye Tanácsának elsődleges feladata az egészségügyi rendszer helyreállítása városon és vidéken egyaránt. Ezt a célt szolgálja a megyei finanszírozású helyi fejlesztési program, amely keretén belül többek között lehetőséget nyújt a megyei önkormányzat vidéki orvosi rendelők felújítására, korszerű eszközök vásárlására.
Az intézményi kapacitás megerősítése, a hulladékgazdálkodási projektek működésének javítása volt a témája annak a háromnapos munkalátogatásnak, amelyet április 2-a és 4-e között tartottak az Európai Fejlesztési Bank és a romániai Ramboll konzultáns cég szakemberei a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesületnél.
„Ha mi nem vagyunk képesek megvédeni az anyanyelvű oktatáshoz való jogot, az anyanyelv használatához való jogot, akkor itt világosan kimondom, hogy egyre több konfliktust fogunk látni ismét Európa-szerte” – válaszolt Thorbjørn Jagland, az Európa Tanács főtitkára Strasbourgban Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsa alelnökének kérdésére. A főtitkár az ET Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa előtt szólalt fel, a nyilatkozatát követően került sor a kérdésekre.
Az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának strasbourgi ülése alkalmával Kovászna Megye Tanácsának küldöttsége több találkozón vett részt, amelyen nyelvi jogokról, az ET ajánlásainak alkalmazásáról, együttműködések elindításáról egyeztettek.
Kovászna megyének hét olyan megyei finanszírozású helyi fejlesztési programja van, amelyek a vidéki települések modernizációját szolgálják. A márciusi soros ülésen több olyan tanácshatározatot fogadtak el, amelyek ezeknek a programoknak a bővítését célozzák.
Nagyon másmilyen iskolában tanulni vagy egy szakosodott kurzus kereteiben új dolgokat elsajátítani – ezt tapasztalhatta meg az a több mint negyven személy, aki a Művészeti és Népiskola, valamint a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola által szervezett tanfolyamán vett részt.
A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban 90 új állást hoznak létre, erről a márciusi soros ülésen döntött Kovászna Megye Tanácsa. A létszámnövelést a folyamatosan bővülő tevékenység és az emelkedő esetszámok indokolják.
A Jancsó Benedek nevét viselő történelmi emlékversenyt immár harmadízben rendezik meg a székelyföldi megyék magyar nyelvű iskoláinak 7. és 8. osztályos tanulói számára. Az idei tanévben meghirdetett verseny témája az Erdély aranykorának nevezett, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelemségének időszaka.
Lehetőségem volt tavaly meglátogatni Kovászna megyét, így tanúsíthatom, hogy Románia ezen része gyönyörű – vezette fel az Európa Tanács székhelyén Háromszék bemutatkozó eseményét Anders Knape, az ET Önkormányzati Kongresszusának elnöke. Kovászna Megye Tanácsa április 2-án és 3-án, Strasbourgban, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának tavaszi ülésszakának alkalmával Értékek mentén címmel mutatta be a megye jellegzetes népi kulturális örökségét. A kiállítás megnyitójának házigazdája Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke volt, aki a testület önkormányzati szakbizottságának elnöki tisztségét tölti be.
Negyedik helyezést értek el a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola által is támogatott székelyföldi szakács-, cukrász- és pincértanoncok az V. Schnitta Sámuel Országos Emlékversenyen. A napokban Szolnokon megtartott rangos magyarországi versenyen összesen kilenc csapat vett részt.
„A Háromszéki Települések Modernizációs Programjához idén jelentős összeget biztosítunk, a mai rendkívüli tanácsülésen 212 millió lej elosztásáról döntünk. Ez az első év, hogy a személyi jövedelemadó 100 százalékban a megyében marad. Egészen biztos vagyok abban, hogy jobban tudunk gazdálkodni, hatékonyabban tudjuk felhasználni a közpénzt, mint Bukarest” – vezette fel pénteki rendkívüli tanácsülést Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, kiemelve, megváltoztak a pénzelosztás szabályai, ezért nem lehet a tavalyi összegekhez mérve összehasonlítást végezni.
Kökösben ősztől új óvodaépületben zajlik az oktatás, rendezett udvar, jól felszerelt játszótér, kosárlabdapálya is a gyerekek rendelkezésére áll. A hivatalos átadót csütörtök délután tartották, az eseményre sokan eljöttek, hiszen a községben régóta várták, hogy elkészüljön az új oktatási intézmény.
Nyolcvanöt oklevelet adtak át március 21-én, csütörtökön a Visit Covasna Gálán, Sepsiszentgyörgyön. A díjakat a Kovászna megye turizmusának fejlesztésében és népszerűsítésében kifejtett munkájuk elismeréseként adták át a huszonkét kategória nyerteseinek.
Tizenhárom csapat került a Négy határon át vetélkedő erdélyi döntőjébe, amelyet március 16-án, szombaton Sepsiszentgyörgyön, a megyei önkormányzat nagy gyűléstermében tartották. A Kovászna Megyei Értéktár Bizottság az Erdélyi Értéktár Bizottsággal, az NMI Művelődési Intézettel és a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal alapítóival együttesen hirdetett vetélkedőt Négy határon át címmel Értékeink témában az általános iskolák 5-8. osztályos diákjainak.
Hagyaték címmel három mozzanatból álló eseménynek adott otthon szerda este a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum `48-as terme. Ez alkalommal két Gábor Áron relikvia bemutatására került sor, ismertették a Háromszék az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején című forráskötet, majd a vetítettképes előadás során a fontosabb háromszéki 48-as emlékművek történetével ismerkedhetett meg a közönség.
Március 14-én, csütörtökön 171 évvel a magyar forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján, a bodvaji vashámornál ünnepelt Erdővidék, megemlékezve a hősökre, köztük Gábor Áronra, aki Háromszék önvédelmi harcának első két ágyúját a vashámorban öntötte.
A hagyomány nem a hamu őrzését, hanem a láng továbbadását jelenti, ezt bizonyítja a most megnyitott szabadtéri kiállítás, amely a Háromszék nem alkuszik programsorozat rajzverseny felhívására beérkezett alkotásokból nyílt – indította a Sepsiszentgyörgy főterén a csütörtöki díjátadó rendezvényt Nagy Zoltán történész, hagyományőrző huszár
2019. március 13-án, 19 órától Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban Hagyaték címmel könyvbemutatót és vetítettképes előadást tartanak. Az eseményen kerül bemutatásra az a két Gábor Áron relikvia (kengyel és tárca), melyeket ez alkalomra kölcsönzött a Balassi Intézet a kolozsvári Erdélyi Történelmi Múzeumtól.
Jöjjön Ön is népviseletben június elsején a csíksomlyói nyeregbe – erre biztat a három székelyföldi megyevezető
Elkezdődött a szavazás a gala.visitcovasna.com oldalon a 18 kategóriába jelölt turisztikai szereplőkre. Az online szavazás IP és email címhez kötött, mindenki egy szavazatot adhat le kategóriánként.
Újabb uniós pályázat finanszírozási szerződését írta alá szerdán Tamás Sándor és Simion Crețu, a Központi Régió Fejlesztési Ügynökségének vezérigazgatója. A szerződésaláírásra a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban került sor, amely a projekt haszonélvezője. A Regionális Operatív Program 2014-2020-as keretéből finanszírozott pályázatból a megyei kórház sürgősségi ellátását bővítik és korszerűsítik, a projekt értéke 7,88 millió lej.
Az egyenlő jogok biztosítása nem lehet költségvetési kérdés, hangsúlyozta Martti Hetemäki, a finn pénzügyminisztérium államtitkára Helsinkiben, ahol az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának vezetőtanácsával folytatott megbeszélést. A testület február 28-án és március elsején a finn fővárosban szervezte meg soros ülését, amelyen részt vett Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsa alelnöke, aki az önkormányzati szakbizottság elnökeként tagja a vezetőtanácsnak.
Még négy napig, azaz március 4-ig lehet jelölni a Kovászna megyei idegenforgalmi szereplőket a gala.visitcovasna.com oldalon található 18 kategória valamelyikébe. Március 5-én pedig kezdetét veszi a közönségszavazás.
Egy hete indult újra a tej-kifli-alma program Kovászna megyében, a termékek kapcsán számos visszajelzés érkezett, kaptunk hideget is, meleget is, szögezte le Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, kiemelve, hogy a negatív visszajelzések között volt jogos kritika is, ezért kérik a prefektus által koordinált szakmai bizottságot, hogy vizsgálja ki ezeket az eseteket.
Közös Székelyföld standon népszerűsítette a térséget Kovászna, Hargita és Maros megye a hétvégi budapesti Hungexpon berendezett 42. Utazás kiállításon és a Bukarestben a Romexpo kiállítótérben megszervezett Romániai Turisztikai Vásáron (TTR).