Hírek
„Az általunk megnyert pályázat értéke 15,5 millió euró, ami Kovászna megye éves költségvetésével egyenlő értékű.”
Nagy érdeklődés övezte a Romexpo turisztikai vásáron a Székelyföld standot. Borboly Csaba, Hargita megyei tanácselnök, Kelemen Hunor az RMDSZ államfőjelöltje, Hargita megyei képviselő és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke csütörtökön délben az országos turisztikai vásár hivatalos indítóünnepségét követően, Bukarestben megnyitotta a Hargita-Kovászna-Maros megye közös Székelyföld standját.
„Ha kimondom, hogy kisgömböc, mind a 15 millió, magyar kultúrkörhöz tartozó ember ugyanarra a dologra gondol” – mondta el Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. A szeptember 25-én, pénteken megnyitott Benedek Elek Emléknapokra nemcsak Magyarországról, hanem az összes nagyobb, magyarok lakta régióból érkeztek résztvevők.
Míg más megyében a gazdasági válság miatt panaszkodnak, Háromszéken infrastrukturális fejlesztésekbe kezdtünk, kihasználva a kormányzati és az uniós pályázati lehetőségeket – hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az ASIMCOV által szervezett, csütörtökön kezdődő Vállalkozói Napok megnyitóján.
“Míg mások arra panaszkodnak, hogy válság van, mi a megyében kihasználtuk a kormányprogramok nyújtotta lehetőségeket és sikerült számos beruházást elindítanunk, köszönhetően az RMDSZ országos és megyei politizálásának” – mondta Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke azt követően, hogy Vasile Blaga fejlesztési miniszter jelenlétében tartottak pénteken, Sepsiszentgyörgyön a megye polgármestereinek találkozót.
Hétfőn megérkezett az első liszt-szállítmány Háromszékre - tájékoztatott Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke. Mint ismeretes, idéntől a megyei önkormányzat feladata megszervezni az Európai Unió Élelmezési Készenléti Alapjából biztosított élelmiszersegély szétosztását.
Szívesen támogatja a Kovászna és Hargita megyei törekvéseket, mondta Elena Udrea a Borszéken és Tusnádfürdőn tartott beszélgetések alkalmával, mivel Hargita megye az egyetlen, amely saját kidolgozott turisztikai fejlesztési stratégiával rendelkezik, és céltudatosan törekszik fejlesztéseket kieszközölni. Mindig vastag, jól elkészített dokumentációkkal jelentkeznek a megye szakemberei Bukarestben – értékelte a tárcavezető. Jelenleg is 17 millió lej összköltségvetésű projektek futnak Hargita megyében, míg a szaktárca Kovászna megyei programjainak összértéke 5 millió lej – tájékoztatott a miniszter.
A Csongrád Megyei Közgyűlés szeptemberi soros ülésén vett részt csütörtök délelőtt Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki az önkormányzati képviselőknek bemutatta Háromszéket. A gyűlésen részt vett Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke, aki Temes és Arad megyei magyar közösség helyzetét ismertette.
A Háromszéken áthaladó országutak javításáról egyeztettek a hét elején Tamás Sándor tanácselnök kezdeményezésére. „A találkozó elsődleges célja az egyeztetés volt, azt szerettük volna elérni, hogy a kivitelező cég vegye figyelembe a helyi közösségek igényeit és erre hajlandóságot is mutatott a tulajdonos. Többek között a munkálatok ütemezéséről, a lassítók felszereléséről, a bejáratok leaszfaltozásáról egyeztettünk a 12-es országút javítása kapcsán” – számolt be Tamás Sándor.
Kovászna Megye Tanácsa augusztus 27-i, csütörtöki soros ülésén elfogadta azt a határozatot is, melynek értelmében Hargita, Maros és Kovászna megyék közös projekt keretében dolgozzák ki a három megyét átfogó szociális stratégiát. A problémák feltérképezése érdekében a három Megyei Szociális- és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság a program keretében több felmérést is készít majd, valamint a jelenleg működő szociális ellátási rendszert is összehasonlítják. lej önrésszel járul hozzá.
Nem csak a tradicionális, hanem bármilyen minőségi, Székelyföldön előállított termékre, szolgáltatásra alkalmaznák a Székelyföldi márkanevet – mondta el Tamás Sándor és Borboly Csaba. Kovászna és Hargita Megye Tanácsának elnökei, kedden, augusztus 25-én a Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatón kifejtették: a Székelyföldi védjegy alkalmazása összesen 18 területen lesz lehetséges.
Háromszéken több mint 30 községben gyújtottak lármafát augusztus 20-án, államalapító királyunk, Szent István tiszteletére. A Perkő hegyén este tíz órakor fellobbanó lángok adták a jelt az őrtüzek meggyújtásához, így a szent hegyen ünneplő tömeg a végigkísérhette a távolban fellángoló őrtüzeket.
Még van lehetőség bekapcsolódni az 577-es kormányrendelet által szabályozott községi utak javításáról szóló programba, arra kérem a települések vezetőit, hogy jöjjenek konkrét tervekkel – mondta Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke a keddi polgármestertalálkozón.
Idén is a kézdiszentkereszti Venus forrás nyerte a legjobb palackozatlan borvíz díjat. Szombaton 40 Kovászna és Hargita megyei településről származó ásványvíz versengett a Tündérek Bora címért, a harmadik alkalommal megszervezett Aquarius-on, a Borvíz Ünnepén, ahol díjazták a térség legjobb palackozatlan és palackozott borvizét. Ebben az évben a Kézdiszentkereszt iskolaudvara adott otthont a rendezvénynek.
Kovászna megyéből 19 községi önkormányzat nyújtott be pályázatot az Országos Vidékfejlesztési Program utolsó kiírásának keretében – tájékoztatott Klárik László megyemenedzser, aki hétfői sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy politikai érdekek mentén, utólag megváltoztatták a részvételi feltételeket.
A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf kórház a legesélyesebb pályázó arra a 18,5 millió euróra, amelyet egészségügyi intézmények hívhatnak le a regionális fejlesztési alaptól – derült ki a Központi Fejlesztési Régió július 15-i közgyűlésén.
Több, hasonló profillal rendelkező kis- és középvállalkozó biztosabb piaci pozíciót tud szert tenni egyesített erőkkel, azaz klaszterbe tömörülve. Sepsiszentgyörgyön az ASIMCOV már jó ideje dolgozik több klaszter kialakításán. Július 15-én, az Inkubátor Házban tartott klaszter előadáson hazai szakemberek beszéltek az ilyen jellegű társulás előnyeiről.
Klárik László tájékoztatott a megyei utak javításának menetéről is, elmondta, jelenleg Sepsiszentgyörgy-Illyefalva, Sepsiszentgyörgy-Árkos, Sepsiszentgyörgy-Sugásfürdő, Gelence-Szentkatolna-Hatolyka-Csernáton, Lemhény-Kézdiszentlélek, Nagyajta-Barót-Vargyas-megyehatár, Barót-Bibarcfalva-Nagybacon-Mikóújfalu útvonalon végeznek útjavításokat.
Folyatják a dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház felújítási munkálatait – tájékoztatta pénteken a megyei tanácsosokat Klárik László. A megyemenedzser elmondta, szerdán a sürgősségi ellátásnak is helyet adó C épületben kezdtek dolgozni, legsürgetőbb a műtők kialakítása, majd a 3. emeleten levő nőgyógyászati osztály felújítását kezdik.
Kovászna megyéből Gelence, Kőröspatak, Bardócz és Bölön vesz részt az elektromos hálózatok bővítéséről szóló programban. Kovászna Megye Tanácsa pénteki rendkívüli ülésén jóváhagyta a Villamosítás 2007-2009 program keretén belül finanszírozásra javasolt pályázatok prioritási listáját.
Kedden megkezdték a 12-es országút rehabilitációs munkálatait Kökös-Sepsiszentgyörgy-Sepsibükszád között – számolt be Klárik László. A megyemenedzser elmondta, a minisztérium arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a kivitelező cégnek, az UMB kft-nek két év alatt kell befejeznie a munkálatokat a Kökös-Maroshévíz útszakaszon.