Itt vagy: » Hírek » Út, híd, kórház, szociális háló

Út, híd, kórház, szociális háló

2017. március 30., csütörtök

Elfogadták Kovászna megye 2017-es költségvetését

Márciusi soros ülésén fogadta el Kovászna Megye Tanácsa 2017-es költségvetését. Ebben az évben a tavalyhoz képest nagyobb összegből, mintegy 234 934 000 lejből gazdálkodhatnak. Az 51,6 millió eurós összeg tartalmazza a beruházási, fejlesztési tételek mellett a működési költségeket is.
 

Összköltségvetésünk 33 százalékát a szociális tevékenység teszi ki, 25 százalékát megyei utak építésére, karbantartására fordítjuk. További 10 százalékból pedig a megyei kórház korszerűsítését folytatjuk” – ismertette Tamás Sándor tanácselnök a költségvetés összetételét, hozzátéve, hogy a működési költségek 55 százaléka is a szociális védelmet szolgálja. Ide tartozik például a tej, kifli, alma program és – többek között - 1700 árva gyermek napi, rendszeres ellátása is. A fejlesztési tétel 63 százalékát teszi ki a megyei utak karbantartása, javítása, amelyre az idén nagyobb összeget, 34 640 000 lejt fordítanak – mondta el, megemlítve a legfontosabb beruházások között az illyefalvi út (8,4 km), valamint a Kilyén-Uzon-Brassó megyehatár közötti útszakasz (15,4 km) felújításának befejezését. Idéntől indul a Maksa-Lécfalva-13 E országút közötti útszakasz (6 km) teljes felújítása, valamint a Nagyborosnyó-Bodzaforduló közötti 22,5 kilométeres útszakasz újjáépítése, de a nagyajtai veszélyessé vált vashíd kicserélése is. Folyamatos felújítás zajlik a kórházban, első lépésben a tüdőkórház és a járóbeteg-rendelő új épületének a terveit készítik elő. Ugyancsak fontos beruházásnak számít a kommandói ifjúsági tábor újraépítése is, mutatott rá Tamás Sándor.

 
A költségvetés elfogadásával megnyílik a lehetőség az egyházi, sport, kulturális és ifjúsági pályázatok meghirdetésére is, a tanácselnök bejelentette: 2017-ben háromszor nagyobb keretet, 1 500 000 lejt állapítottak meg az egyházak támogatására abból a megfontolásból, hogy beszűkültek Romániában a templomok felújítására megpályázható lehetőségek. "Az a célunk, hogy a megyében található egyházak ne csak működési költségeket pályázassanak meg, hanem nagyobb beruházásokra is igényelhessenek vissza nem térítendő finanszírozást" – mondta el Tamás Sándor. 
 
 
Ifjúsági Alap az országban mindössze öt megyében van, derült ki a tanácsülésen, ezek közül az egyik Kovászna megye. Továbbra is marad a Székely Ruházati Alap, ugyanakkor idén alkotótáborok szervezését, köztéri szobrok állítását támogatják kiemelten, ismertette a tanácselnök, hozzátéve, ezekhez a pályázatokhoz önrészt kell hozzátenni, utólagos finanszírozásról van szó. 
 
Tartva magukat a korábbi bejelentéshez, duplájára – 800 000 lejre – növelték a szociális tevékenységet folytató civil szervezetek pályázati keretét is, hogy a kormány kiszámíthatatlan támogatási rendszere miatt nehéz helyzetbe kerülő civil szervezetek akadálytalanul biztosítani tudják Háromszéken az otthoni idős- és beteggondozási szolgáltatást. A pályázati kiírásokat megjelentetik a Hivatalos Közlönyben, majd 15 napon belül fogadják a projekteket.

 
A tanácsülésen szavaztak a tudományos-oktatási, sport és szabadidős tevékenységekre vonatkozó programokat, valamint a pénzügyi támogatásban részesülő egyházak pályázatait elbíráló bizottság újraszervezéséről is, a szavazás eredményeképpen Benedek Erika, Grüman Róbert, Fazakas András, Morar Cătălin és Pethő István alkotja a bizottságot.
 
A tanácsülésen többek között döntöttek még a megyei önkormányzati alkalmazottak bértáblájának egységesítéséről, frissítették a megye közvagyon leltárát, jóváhagyták a Kovászna Megye Tanácsa és a kolozsvári BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar, sepsiszentgyörgyi Üzletigazgatási Tanszéke között korábban megkötött partnerségi megállapodást, valamint a Kovászna megye, a Természetvédelmi, Vidékfejlesztési és Hegyimentő Megyei Központ és a Kovászna Megyei „Mihai Viteazul” Katasztrófavédelmi Felügyelőség közötti társulást.
 

Hírek