Itt vagy: » Hírek » 1 793 925 alma helyi forrásból

1 793 925 alma helyi forrásból

2014. január 13., hétfő

„Kovászna megyében több mint 21 ezer diák kap naponta almát, tejet, kiflit. Sikerült elhárítanunk az akadályokat, így most mindhárom élelmiszer naponta megérkezik az iskolákba” – fogalmazott Nagy József, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke.

„Kovászna megyében több mint 21 ezer diák kap naponta almát, tejet, kiflit. Sikerült elhárítanunk az akadályokat, így most mindhárom élelmiszer naponta megérkezik az iskolákba” – fogalmazott Nagy József, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke.

A megyei önkormányzat alelnöke ugyanakkor elmondta: „Az almával kiegészített tej-kifli program több szempontból is fontos. A közelmúltban több olyan vélemény is elhangzott, hogy fölösleges ilyesmire pénzt fordítani, azonban azt kell mondja, hogy ez nincs így. A program fontossága elsősorban a rászorulók esetében mérhető: nem szívesen állítok ilyesmit 2014-ben, ám mindenki tud olyan szerencsétlen esetekről, ahol a gyerekek számára alig jut étel, ilyen, vagy olyan okoknál fogva. Több vidéki tanár is jelezte, hogy sok esetben az iskolai étkezés rendkívül fontos, hiszen a gyerek otthon már csak minimális ételt kap. Ez számomra perdöntő érv.”

Nagy József azt is elmondta, hogy az almaosztást Kovászna megyében helyi cégek oldják meg, egészen pontosan a Pan Abacs, valamint a Bem Balogh kft-k. Az alelnök elmondta: bár korábban több cikk is született, amelyek szerint az egyik Sepsiszentgyörgyi tanintézményben fogyasztásra alkalmatlan kiflit találtak, az esetet kivizsgálták és bebizonyosodott, hogy a problémát nem a beszállító okozta. „Az ellenőrök által felfedezett kifli már lejárt szavatosságú élelmiszer volt. Ezt az a cég, amelyiktől érkezett vissza is viszi. Erre nem került azonnal sor, ezért volt penészes a termék. Kovászna megyében mindig is hangsúlyt fektettünk arra, hogy a gyerekek jó minőségű terméket kapjanak. Évekkel ezelőtt volt példa arra, hogy az egyik cég rossz ételt adott, őket a jogszabályok értelmében több licitről is kizártuk. Ez így tisztességes, hiszen a gyerekek egészségét senkinek sem szabad kockáztatnia. Hangsúlyozom, hogy azóta nem jeleztek hasonló esetet: ha így lett volna, azonnal és szigorúan jártunk volna el”.

Az összesen 1 793 925 alma osztását január 6-án kezdték meg, így a nulladik osztálytól egészen a nyolcadik osztályosokig minden diák kap almát, a programra pedig 520 645 lejt fordítanak. A Kovászna megyei tejüzemek nem állítanak elő úgynevezett UHT, azaz ultra-pasztőrös tejet, amit a Dorna cég szállít az iskoláknak, összesen 2 400 956 lej értékben.
A kiflire kiírt tendert még az elmúlt évben a bikfalvi Abacs kft nyerte, a pékárura összesen 826 559 lejt fordítanak.

 

Hírek