69-93 sz. Határozatok - 2021. május

2021. június 3., csütörtök

 

2021/93 sz. Határozat Kovászna Megye Tanácsa 2020. évi külkapcsolatokra vonatkozó tevékenységének, valamint a 2021. évre szóló keretprogramjának jóváhagyására


2021/92 sz. Határozat a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság részvételének jóváhagyására, 2021-es évre, „Az autók országos állományának a felújítását ösztönző 2020-2024 programban


2021/91 sz. Határozat Kovászna Megye részvételének a jóváhagyására az Országos gépkocsipark felújítását ösztönző 2020-2024 Programban, a 2021-es évben


2021/90 sz. Határozat Kovászna Megye Tanácsának és a megyei érdekeltségű közintézményeknek  gépkocsikkal való ellátására és a havi üzemanyag fogyasztásra vonatkozó intézkedések szabályozását meghatározó Kovászna Megye Tanácsa 2016/60-as számú határozata kiegészítésére és módosítására


2021/89 sz. Határozat Kovászna Megye, Kovászna Megye Tanácsa által, és az Agrosic Közösségek Közötti Társulás között létrejövő bérleti szerződés megkötésének jóváhagyására


2021/88 sz. Határozat Kovászna megye közvagyonában található  121F jelzésű megyei út egy szakasza Kovászna Megye Tanácsa vagyonkezeléséből Gelence Község Helyi Tanácsa vagyonkezelésébe történő időleges átadásának jóváhagyására


2021/87 sz. Határozat Kovászna Megye Tanácsa 2019/79-es számú Határozata 1-es cikelyének módosítására, a „A Kovászna megyei Nagyajta helységben az Ajta patak fölött, a 9+951 km-nél, meglevő vashíd lebontása és egy új híd építése és a DJ 131-es és DJ 121A megyei utak közötti kereszteződés újrarendezése, a közlekedés elterelése egy ideiglenes híddal a DJ 131-es megyei útról”,  beruházási célkitűzés esetében azon költségvetési kategóriák finaszírozásának a biztosítására, melyek nem az állami költségvetésből, az Országos Helyi Fejlesztési Programon keresztül finanszírozódnak


2021/86 sz. Határozat „A Kovászna megyei Nagyajta helységben az Ajta patak fölött, a 9+951 km-nél, meglevő vashíd lebontása és egy új híd építése és a DJ 131-es és DJ 121A megyei utak közötti kereszteződés újrarendezése, a közlekedés elterelése egy ideiglenes híddal a DJ 131-es megyei útról” beruházás beavatkozási munkálatai véleményezési dokumentációját és a műszaki-gazdasági mutatóit jóváhagyó Kovászna Megye Tanácsa 2017/38-as számú határozata 2-es számú mellékletének a módosítására


2021/85 sz. Határozat A baróti tűzoltóállomás és rohammentőszolgálat garázsa ingatlan jogi helyzetének szabályozására


2021/84 sz. Határozat A Mikó-kastély kerítésének javítása, kézműves műhelyek, istállók, az angol kert és a jégverem berendezése beruházás fogalmi jegyzetének és tervezési tárgykörének jóváhagyásáról


2021/83 sz. Határozat A Gyógyturisztikai Továbbképző Központ székhelyének főjavítása, részleges bontás, bővítés és közművesítési lekötések beruházás kiegészített összesítő költségvetésének és a műszaki-gazdasági mutatóinak jóváhagyásáról


2021/82 sz. Határozat Kovászna megye, Kovászna Megye Tanácsa által, és a Kovásznai Megyei Mentőszolgálat közötti társulás jóváhagyásáról a COVID-19 Kovászna megyei elterjedésének megelőzése céljából


2021/81 sz. Határozat A járóbeteg rendelő épületének bővítése neurológiai rendelők, valamint Stroke és mágneses rezonancia vizsgálati központ létrehozására beruházás megvalósíthatósági tanulmányának és a műszaki-gazdasági mutatóinak jóváhagyására


2021/80 sz. Határozat az Agrosic Közösségek Közti Társulás Alapszabályzata módosításának és kiegészítésének jóváhagyásáról


2021/79 sz. Határozat az Épített kulturális örökség jegyzékébe foglalt javaslatok, történelmi műemlékké nyilvánításuk, valamint a besorolásig történő védelméről szóló, 13/2001-es számú tanácshatározat mellékletének módosításáról


2021/78 sz. Határozat a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság keretén belül, Kovászna megye szintjén nyújtott szociális szolgáltatások 2021-es évi cselekvési tervének jóváhagyására


2021/77 sz. Határozat Kovászna megyében, a szociális szolgáltatások fejlesztésére vonatkozó Stratégia jóváhagyására, a 2021 – 2027-es periódusra


2021/76 sz. Határozat a Kovászna Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság szervezeti felépítésének és személyzeti létszámának a jóváhagyására vonatkozóan


2021/75 sz. Határozat Kovászna Megye Tanácsának, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola szervezeti felépítésének, tisztségjegyzékének valamint Szervezési és Működési Szabályzatának jóváhagyásáról szóló 2021/40-es számú határozata 2-es számú mellékletének módosítására


2021/74 sz. Határozat a Kovászna Megye Tanácsa szakapparátusa szervezeti felépítésének és tisztségjegyzékének jóváhagyásáról szóló 2021/39-es számú határozat 2-es számú mellékletének módosítására


2021/73 sz. Határozat a 2021-es költségvetések I. negyedévi végrehajtásának jóváhagyásáról


2021/72 sz. Határozat Kovászna megye és a megyei érdekeltségű közintézmények 2021-es évi költségvetésének kiigazítására


2021/71 sz. Határozat a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház, mint kedvezményezett és Kovászna megye, Kovászna Megye Tanácsa által, mint partner közötti társulási egyezmény megkötésének jóváhagyására, a „6-ik alkalommal megszervezett DbutanT Verseny Fesztivál” – 2021 című pályázat keretében


2021/70 sz. Határozat Kovászna megye Gazdasági-katonai monográfiájának elfogadására, 2021-es évi kiadás


2021/69 sz. Határozat Fazakas András-Levente úr megyei tanácsosi megbízatása jog szerinti megszűnéséről

Hírek