Itt vagy: » Hírek » A gondoskodás költségvetését fogadott el Kovászna Megye Tanácsa

A gondoskodás költségvetését fogadott el Kovászna Megye Tanácsa

2023. február 2., csütörtök

Kovászna megye nagyságrendileg idén ugyanakkora költségvetéssel rendelkezik, mint tavaly, azonban értéke jelentősen csökkent – hangzott el Kovászna Megye Tanácsának csütörtöki ülésén, amelyen elfogadták az idei költségvetést. Kovászna megye ebben az évben 455 millió lejből, azaz 91 millió euróból gazdálkodhat.

Meggyőződésünk, hogy az éves költségvetés előkészítése több mint egy matematikai művelet, több mint egy könyvelési kérdés. A gondoskodás a legfőbb elv, amit az idei költségvetésünk kialakításakor szem előtt tartottunk. Járvány után vagyunk, érezzük a mellettünk zajló háború következményeit, az infláció az egekben van, ezt nemcsak a családok, hanem az intézmények is érzik. Úgy kell gazdálkodnunk tehát, hogy legyen egyensúly, hogy tudjuk biztosítani a zavartalan működést és haladjanak a fejlesztések. A 455 millió lej egyharmadát beruházásokra szánjuk, egyharmadát az egészségügyi rendszer fenntartására és fejlesztésére, a harmadik harmadból 13 millió eurót fordítunk a szociális hálóra, míg a fennmaradó rész a megyei önkormányzat és a hozzá tartozó intézmények működéséhez szükséges – ismertette a sarokszámokat Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Mint rámutatott, sok más megyétől eltérően, nem költségvetési években, hanem programokban, ügyekben gondolkodnak, aszerint terveznek. „Csak így lehet, ügyekben gondolkodva egy-egy elképzelést kibontani, hosszú távú terveket megvalósítani. Mi a pénzt nem elköltjük, hanem felhasználjuk – ez a felelősségteljes gazdálkodás kulcsszava. Gondoskodunk a rászorulókról, gondoskodunk, hogy az építkezések folytatódjanak, gondoskodunk arról megyénk élhető és szerethető legyen” – nyomatékosított az elnök.

Mint ismertette, a közberuházásokat három forrásból végzik: európai uniós pályázatokból, kormányzati forrásokból és saját költségvetésből. „Látszik, hogy költségvetésünkben hét-nyolc évente van kiugrás, az európai uniós finanszírozási ciklusok végén, ilyenkor az uniós pályázatok elszámolása miatt mindig nagyobb a költségvetés, ez érvényes 2023-ra is. Ebben az évben is zárunk le pályázatokat: a Székely Nemzeti Múzeum felújítása már befejeződött, lezárjuk idén a megyei kórház sürgősségi osztályának bővítését, modernizálását, az erdővidéki úthálózat korszerűsítését. Mindeközben az új munkálatokat indítunk: a megyei kórház három épületének hőszigetelését, az oltszemi Mikó-kastély restaurálását, ugyanakkor zajlik az előkészítése a Lemhény-Kézdiszentlélek közötti megyei út teljes körű átépítésének. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának köszönhetően hangsúlyosabban tudjuk fejleszteni megyénket, így épül az új tüdőkórház, felújítjuk a belgyógyászat épületét, Málnásfürdőn új kezelőközpontot építünk. Saját költségvetésből fogjuk befejezni a sepsiszentgyörgyi képtár felújítását, valamint rohammentőt vásárolunk a tűzoltóságnak” – sorolt néhány példát Tamás Sándor.

Idén is folytatódik a Háromszéki települések modernizációs programja, továbbra is 10 területen ösztönözik a helyi önkormányzatokat, hogy a vidéki települések oktatási-kulturális-egészségügyi infrastruktúráját korszerűsítse, életminőséget javító programokat kezdeményezzenek. Nem maradnak el a civilszervezeteknek és egyházaknak, sport- és ifjúsági egyesületeknek, szociális tevékenységet végző szervezeteknek szánt pályázatok sem.

 

Hírek