Itt vagy: » Sajtószoba » Hírek » Átadták az oltszemi kezelőközpontot

Átadták az oltszemi kezelőközpontot

2013. július 5., péntek

Verőfényes napsütés, fúvószenekar és a nyár közepén tartott falunapok hangulata jellemezte a Borvíz Útja program keretében elkészült oltszemi kezelőközpont átadását. Október 7-én, pénteken már parkosított környezet, turisztikai katalógusokba illő épület, fedett mofetta és forrás várta az épület avatójára érkező helybélieket.

Verőfényes napsütés, fúvószenekar és a nyár közepén tartott falunapok hangulata jellemezte a Borvíz Útja program keretében elkészült oltszemi kezelőközpont átadását. Október 7-én, pénteken már parkosított környezet, turisztikai katalógusokba illő épület, fedett mofetta és forrás várta az épület avatójára érkező helybélieket.

A Bodok községhez tartozó település egyike azoknak a háromszéki helyszíneknek, ahol a borvíz nem csak emberi fogyasztásra alkalmas, hanem gyógyításra is hasznosítható. Az újonnan elkészült, kétszintes épületben kádban és medencében is lehet majd a természetes ásványvíz pozitív hatását élvezni, emellett az épületet szaunával is felszerelték. Természetesen nem hiányoznak a zuhanyzók sem, az emeleten pedig nem csak számos víztartálynak jutott hely, hanem egy konferenciák, előadások, vagy kisebb ünnepségek lebonyolítására alkalmas terem is található.

„Oltszem faluja dicsekedhet” – fogalmazott Fodor István, Bodok község polgármestere. "Sokan voltak, akik nem hitték, hogy Oltszemen egy ilyen léptékű beruházás elkészülhet, négy évvel ezelőtt többen gondolták azt, hogy ez csak üres választási ígéret" – emlékeztetett Fodor. A polgármester arra is felhívta a helybéliek figyelmét, hogy a kezelőközpont a falu turisztikai lehetőségeit megsokszorozta. A helyi tanács távlati tervei között szerepel kisebb házikók elkészítése, azonban azon személyeknek, akik gyógykezelésre érkeznek egyelőre nincs hol megszállniuk. Fodor István arra bíztatta az oltszemieket, hogy használják ki az alkalmat és adjanak ki szobákat a fürdőzőknek.
 

„A válság ellenére - a Székely Fürdőépítő program keretén belül - Háromszéken több fontos ingatlan is elkészült az elmúlt időszakban. Hasonló kezelőközpontok épültek Hatolykán, Bölönben, Előpatakon és Málnásfürdőn is. Ez az épület 815.000 euró értékű, amiből Oltszem önrésze 287.000 euró volt. Ebből Bodok községnek azonban csak 83.000 eurót kellet kifizetnie, mert az építkezés további önrészét, azaz 204.000 eurót, Kovászna Megye Tanácsa finanszírozta” – emlékeztetett Tamás Sándor megyei önkormányzati vezető. Mint ismeretes az építkezések befejezéséig a megyei önkormányzat átvette a helyi tanácsoktól az ingatlanokat, majd miután befejeződtek a munkálatok, a kész ingatlan újra községi tulajdon lett. „Magyarországnak egyetlen motettája van Mátraderecskén. A helyiek roppant büszkék erre a természeti kincsre, erre építették fel a környék turizmusát. Székelyföldön úgy gondoljuk, hogy érdemes a régióra jellemző, sajátos természeti adottságainkra alapoznunk a túrizmust, hiszen a borvizes medencék és a kénes mofetták egyedi vonzerőt kölcsönöznek az itteni idegenforgalomnak” – mutatott rá Tamás Sándor.

Hírek