Itt vagy: » Hírek » Bekötőút épül

Bekötőút épül

2015. március 6., péntek

Kovászna Megye Tanácsa, március 5-i, csütörtöki rendkívüli ülésén arról is döntött, hogy a Lécfalva közelében épülő hulladék feldolgozó üzemhez út épüljön.

Kovászna Megye Tanácsa, március 5-i, csütörtöki rendkívüli ülésén arról is döntött, hogy a Lécfalva közelében épülő hulladék feldolgozó üzemhez út épüljön.

Tamás Sándor elnök, az ülés keretében elmondta: „130 000 lejbe kerül az út technikai mutatóinak elkészítése: mivel a hulladék feldolgozó, a megye egyik legnagyobb beruházása, nemsokára elkészül, fontos, hogy az odavezető megyei utat megépítsük és leaszfaltozzuk, hiszen jelentős teherforgalommal kell számolni. A munkálatokat minél hamarább el akarjuk kezdeni, ehhez viszont arra is szükség van, hogy a tervek mihamarabb elkészüljenek: bizonyos részeken jelen pillanatban nem csupán új aszfaltra, hanem alapra is szükség van, egy egyszerű földutat kell átalakítani.”

A tanács támogatta a szociális igazgatóság projektjét is. Vas Mária igazgatónő elmondta, hogy a Norvég Alapból finanszírozott felmérés arra derít majd fényt, hogy Kovászna, Hargita és Maros megyében melyik az a 15 település, amelyiket legkevésbé fedi le a szociális védőháló. Ezen települések számára stratégia készül a helyzet orvoslására.

A napirendi pontok közt Heves megye adománya is helyet kapott: Háromszék testvérmegyéje 200 000 forintot adományozott a Székely Nemzeti Múzeumnak, hogy Gábor Áron egyetlen fennmaradt ágyújának új talpat készítsenek. A jelenlegi ágyútalp nem felel meg az 1848-as szabadságharc során használt modelleknek, ráadásul több mint 50 évvel ezelőtt készítették. Az új ágyútalpra helyezett történelmi ereklyét március 15-én, Kézdivásárhelyen a Vígadóban állítják ki.

A tanácsülésen minden napirendi pontot elfogadtak.

Hírek