Itt vagy: » Sajtószoba » Hírek » Együtt egy Zöld Háromszékért - Kitakarítottuk a Feketeügy kézdiszéki szakaszát!

Együtt egy Zöld Háromszékért - Kitakarítottuk a Feketeügy kézdiszéki szakaszát!

2021. május 30., vasárnap

Közel ezer önkéntes gyűjtött szemetet szombaton Kézdiszéken a Feketeügy mentén és a mellékágak partjainál. Többnyire fiatalok voltak jelen, de vettek részt szép számban felnőttek, egész családok is a nagyszabású takarítóakción, amelyet a Zöld Háromszék program részeként szerveztek a lemhényi ifjak kezdeményezésére. Hatezer zsáknyi szemét gyűlt össze, amelyet a lécfalvi hulladéklerakóhoz szállítanak. A PET-palackok, építkezési törmelékek mellett az önkéntesek hűtőszekrényt, kanapét is találtak a martra kidobva.

Szombat reggel a lemhényi gyülekezőhelyen csatlakozott az önkéntesekhez Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter, aki háromszéki elöljárókkal együtt vett részt a takarításon.  „Nemcsak állampolgári, hanem keresztény kötelességünk is vigyázni a teremtett világra. A Feketeügy medrének megtisztítása olyan megmozdulás, amely mögé természetesen felsorakozik a környezetvédelmi minisztérium, és én személyesen is azért tartom fontosnak, hogy itt legyek ma, hogy példát mutassunk. Legalább ennyire fontos, hogy tegyünk azért, hogy meg is őrizzük környezetünk tisztaságát! Meggyőződésem, hogy azok a fiatalok, akik részt vesznek az ilyen eseményeken, zöldebb Háromszéket, zöldebb Romániát fognak teremteni” – hangsúlyozta az RMDSZ-es miniszter.

Az a célunk, hogy Háromszék legyen az ország legtisztább megyéje, úgy környezeti szempontból, mint a levegő minősége szempontjából. Nemcsak annak örvendünk, hogy ma ilyen sokan megmozdultunk egy nemes ügy érdekében, hanem annak is, hogy ezt a nagytakarítást az ifjúsági szervezetek kezdeményezték. Több éves folyamat érik be, a szakmai építkezés után most társadalmi, közösségi összefogást hirdetünk. Tiszta környezet – gazdag vidék, ez a jövő és ezt akarjuk itt, Háromszéken” – összegezte a Zöld Háromszék program lényegét Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az Esztelneken tartott sajtótájékoztatón. A település polgármestere, Salamon Balázs elmondta, a község területén 35 fiatal 13 kilométeren takarította ki a patakmedreket.

Zöldebb Háromszéket szeretnének, így született meg a kezdeményezés ötlete, számolt be Erős Rudolf, a Magyar Ifjak Kézdiszékért szervezet elnöke, ismertetve, hogy ezen a szombaton nemcsak a Feketeügy kézdiszéki partszakaszát, hanem a mellékágakat is megtisztították. Mint mondta, 700 önkéntesre számítottak, de ennél többen, közel ezren vettek részt, ez megerősíti őket, hogy jó az az út, amin haladnak.

Ezek a fiatalok merészek és mertek álmodni, ennek is köszönhető, hogy Székelyföld példát tud mutatni az egész országnak – emelte ki Fejér László Ödön RMDSZ-es szenátor, aki kezdetektől támogatta a lemhényi fiatalok kezdeményezését. A nyújtódi Vargyasi család minden tagja részt vett az akcióban, fontosnak tartották, hogy rászánják az időt. Mint a családfő elmondta, volt két-három gócpont, ahol a víz összegyűjtötte a szemetet, de voltak részek, ahol aránylag tiszta volt a part. Gáll Johanna, lemhényi fiatalként úgy véli, nem elég, ha csak a közvetlen környezetüket tisztítják meg, hiszen a víz lehozza más településről a szemetet, innen indult az ötlet, hogy nagyobb térségben, összehangolva kell takarítási akciókat szervezni.

A szombati akció logisztikai és anyagi hátterét a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület és partnerei, a felelősségátvállalási szervezetek (OIREP) biztosították, az önkéntesek zsákokat, kesztyűket, láthatósági mellényt kaptak, a Tega RT., a GospCom Kft., ECO Bihor segítségével minden összegyűjtött szemetet a lécfalvi lerakóba visznek.

Székelyföldön hagyománya van a hulladékgazdálkodásnak, régen is megvolt, hogy patakmederbe semmit sem szabadott eldobni. Több helyen jártunk a mai nap folyamán, nem mindenütt katasztrofális a helyzet, de nem is szép a látvány, bizonyos pontokon csúnyán felgyűlt a PET palack. Én bízom benne, hogy ha ennyire sokan részt vettek ebben az akcióban, sokan lesznek azok is, akiknek fontos lesz, hogy meg is maradjon a tisztaság” – hangsúlyozta Ambrus József, az egyesület igazgatója. A szombati takarítási akcióban Kézdivásárhely, Csernáton, Torja, Kézdiszentlélek, Kézdiszentkereszt, Esztelnek, Kézdialmás, Lemhény, Ozsdola, Bereck, illetve a Hargita megyei Kászon község önkéntesei mellett számos intézmény, szervezet, többek között a helyi önkormányzatok, tűzoltóság, csendőrség, helyi rendőrség, a Vöröskereszt munkatársai, képviselői vettek részt. Együttesen a Feketeügy 33 km-es, kézdiszéki partszakaszát, valamint 153 km-en a 12 mellékágat takarították ki. Ősszel a Feketeügy sepsiszéki szakaszát fogják kitakarítani.

Hírek