Itt vagy: » Hírek » Épületet avattak

Épületet avattak

2011. július 28., csütörtök

Hivatalosan is átvette új székházát a Kovászna Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság. A sepsiszentgyörgyi Sajtó utcában található ingatlant a megyei önkormányzat saját költségvetéséből, 2 millió új lej ráfordításával újította fel.

Hivatalosan is átvette új székházát a Kovászna Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság. A sepsiszentgyörgyi Sajtó utcában található ingatlant a megyei önkormányzat saját költségvetéséből, 2 millió új lej ráfordításával újította fel.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke július 28-án, csütörtökön a Sajtó utcai épület átadásán elmondta: „az volt a célunk, hogy jó gazda módjára ne fizessünk 6.500 euró bért egy természetes személynek, amikor van saját ingatlanunk is, ami a megyei önkormányzat birtokában van. Az épületben összegyűjtöttük a gyerekjogvédelem eddig szétszórt irodáit, valamint ugyancsak itt kap otthont a megye anyakönyvi hivatalának levéltára is.”

Vass Mária, az intézmény vezetője a tanácsülés alkalmából ismertette az igazgatóság fontosabb megvalósításait, majd azt is elmondta: az intézmény hatékonyságát minden bizonnyal fokozza, hogy egy fedél alá került minden osztály.

Mint ismeretes, a megyei önkormányzat mára tűzte napirendjére a sepsiszentgyörgyi Bodok Hotel megvásárlását: a tervek szerint az ingatlan árát fele-fele arányban a megyei tanács, illetve a helyi önkormányzat fizette volna ki. A megvásárlásról szóló határozat szavazásra bocsájtását azonban elnapolta a testület, részben Calnic Sabin tanácsos javaslatára, aki kifejtette, ha lehetséges a hozzáadott értékadót (tva-t) ne fizesse ki az önkormányzat. Rövid szünet után a tanács úgy döntött, hogy a kérdésről jövő héten rendkívüli tanácsülés keretében döntenek, hiszen a megvásárlást célzó határozattervezetet módosítani kell.

A Brassói Táblabíróság határozatának értelmében nem volt szabályos Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatójának versenyvizsgája – Kovászna Megye Tanácsa hosszas vita után végül tudomásul vette a bíróság döntését. Tamás Sándor elmondta: „Legyen világos, hogy eltévesztették a címzettet, ha azt gondolták, hogy mi meg fogunk ettől hátrálni. Jogállamban élünk, ezért elfogadjuk a döntést, amely Szonda Szabolcsot kényszerűen megfosztja tisztségétől, azonban új versenyvizsgát írunk ki az igazgatói szék betöltésére és javasolom Szonda Szabolcsnak, hogy vegyen részt a versenyvizsgán. Sajnálatosnak tartom, hogy Romániában még nem jött el az ideje annak, hogy egy olyan könyvtárnak, amelyet 85 százalékban magyar olvasók látogatnak, amely állományának túlnyomó része magyar, nem lehet az kritérium, hogy az intézmény vezetője ismerje a magyar nyelvet. Hangsúlyozom, nem szerepelt az elvárások közt, hogy a majdani vezető magyar nemzetiségű legyen, de csupán szakmai szempontok alapján is azt tartjuk helyesnek, hogy egy intézményvezető megértse a látogatók kulturális igényeit.”

A testület mindegyik határozattervezetet elfogadta, sőt egyesség született arról is, hogy a napirendből kimaradt, székelyföldi területi autonómiát célzó határozattervezetről az RMDSZ és az MPP frakció képviselői egy későbbi időponton egyeztetnek.
 

Hírek