Itt vagy: » Hírek » Háromszéki Lovas Napok Oltszemen - Erdély legnagyobb lovas rendezvénye

Háromszéki Lovas Napok Oltszemen - Erdély legnagyobb lovas rendezvénye

2019. június 12., szerda

 A Háromszéki Lovas Napok keretén belül szervezi meg a második nemzetközi fogathajtó versenyt az oltszemi maratonhajtó pályán a bodoki önkormányzat, Kovászna Megye Tanácsa és a Román Lovas Szövetség. A megmérettetésre eddig tizennégy romániai fogat nevezett be.

 A Háromszéki Lovas Napok keretén belül szervezi meg a második nemzetközi fogathajtó versenyt az oltszemi maratonhajtó pályán a bodoki önkormányzat, Kovászna Megye Tanácsa és a Román Lovas Szövetség. A megmérettetésre eddig tizennégy romániai fogat nevezett be.

„Bátran kijelenthetjük, hogy június utolsó hétvégéjén Románia lovas társadalmának figyelme Háromszékre összpontosul, hiszen az ország minden részéből neveztek be fogatok. A Bodok községi megmérettetés már a tavaly bekerült a Nemzetközi Lovas Föderáció által összeállított nemzetközi versenynaptárba, amely pontszerző, 3 csillagos versenyt jelent, belépőt a szeptember 11-én Németországban sorra kerülő világbajnokságra. Ez már önmagában hatalmas elismerés. A héten még várjuk a fogatok jelentkezését” – emelte ki Fodor István, Bodok község polgármestere. Azt viszont sajnálatosnak tartja az elöljáró, hogy a Székely Vágta megszokott időpontját előbbre hozták és egy időben van az oltszemi lovas rendezvénnyel, megosztva így a résztvevőket.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az esemény kapcsán kiemelte, céljuk, hogy Háromszék Erdély lovas rendezvényeinek központja legyen. „A turizmus fellendítésén, a régi lovas élet újjáélesztésén dolgozunk a történelmi vonatkozású Mikó-birtok területén, és a világviszonylatban egyedinek számító maratonhajtó pályán. A jövő szempontjából fontosnak tartjuk az ágazat felkarolását, hiszen Székelyföldön reneszánszát éli a lovas sport és kultúra. Az elmúlt években megszervezett országos és nemzetközi fogathajtó versenyek is jól bizonyították, hogy sokan felfigyeltek a térségre, határon innen és túl” – emelte ki az elnök.

A II. nemzetközi fogathajtó verseny pénteken, 12 órakor díjhajtással és bemutatóval veszi kezdetét, szombaton 11.30-kor a pályaismertetést követően 12 órakor maratonhajtásra, 15 órakor pedig munkalószemlére kerül sor.

Szombaton 16 órától, Oltszemen a kastélyban bemutatják a Mikó-kastély történetéről szóló könyvet. A nap további részében fellép a Zöld Fenyő néptáncegyüttes, az Árkosi fúvószenekar, majd este a Fúvó Shock Orchestra és Delhusa Gjon adnak koncertet.

Vasárnap 12 órakor akadályhajtáson mérik össze tudásukat a fogatok, majd a 16 órai eredményhirdetést követően a Sepsikőröspataki - Kálnoki fúvószenekar előadását hallgathatják meg az érdeklődők, ezt követően pedig az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület bemutatójára kerül sora, a nap további részében a Nagykürt 95 fúvószenekar ad elő, majd a Vezivius együttes, valamint Zoltán Erika koncertje után tűzijáték zárja az eseményt.

A Háromszéki Lovas Napokon, szombaton és vasárnap 10-17 óra között kézműves foglalkozások várják a kicsiket, a felnőttek pedig megtekinthetik a Női Lovas öltözékek, dáma lovasság, valamint A Bánffy Lovas ménes fotókiállítást.

Hírek