Itt vagy: » Hírek » Idén másodszor ingyenes szűrővizsgálat Háromszéken

Idén másodszor ingyenes szűrővizsgálat Háromszéken

2017. szeptember 8., péntek

Idén, Kovászna megyében második alkalommal végeztek egészségügyi szűrővizsgálatot magyarországi szakemberek. Közel ezer gidófalvi, étfalvazoltáni, angyalosi és fotosmartonosi lakos élt a lehetőséggel szeptember 4-8. között

Idén, Kovászna megyében második alkalommal végeztek egészségügyi szűrővizsgálatot magyarországi szakemberek. Közel ezer gidófalvi, étfalvazoltáni, angyalosi és fotosmartonosi lakos élt a lehetőséggel szeptember 4-8. között.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta: Ahogy a gidófalvi lakosoktól is elhangzott, minden ember számára a saját és a gyerekei egészsége a legfontosabb. Éppen ezért szerveztük meg 2013 óta rendszeresen, és idén második alkalommal az ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház és a Bács-Kiskun Megyei Kórház csapataival, amelynek orvosai és asszisztensei alapos, szakmailag kifogástalan vizsgálatokat végeznek, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és a polgármestereink segédletével. Erre az elkövetkezőkben is szükség van és gondoskodunk arról, hogy a megye egész területére kiterjedően folytassuk a programot a továbbiakban is.”

Az elnök kihangsúlyozta, a megyei önkormányzat feladatának tekinti a megyei egészségügyi rendszer helyreállítását és a magyarországi szakmai kapcsolatok kiépítését.  A megyei kórházban tett látogatás lenyűgözte a magyarországi orvosokat, főként a műtők és a központi intenzív rész, amikor is felajánlották, hogy szívesen tartanak továbbképzéseket a sebészet és belgyógyászat terén.

A kecskeméti megyei kórház orvosai és asszisztensei már 11. éve végeznek szűrővizsgálatot Székelyföldön. Tavasszal a Hargita megyei településeket, ősszel pedig a Kovászna megyeieket keresik fel. „Mi ide mindig hazajövünk. Ez alkalommal 14 orvos, 4 asszisztens és informatikusok dolgoztak a héten Gidófalván, mely utóbbiaknak köszönhetően a családorvosok megkapják a vizsgálatok eredményeit. Lehetőség volt belgyógyászati, bőrgyógyászati, EKG, fül-orr-gégészeti, gasztroenterológiai, gyerekgyógyászati, ideggyógyászati, kardiológiai, nőgyógyászati, sebészeti, tüdőgyógyászati, valamint teljes laborvizsgálatra, EKG és ultrahang vizsgálatra is” – fogalmazott dr. Svébis Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatója.

A szakember szerint a vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy egész jó egészségi állapotnak örvendenek a gidófalviak. A labor vizsgálatoknál látszódott, hogy a megfelelő étkezés mellett a vércukor értékek, a koleszterin és triglicerid kissé magas, amire még nagyon sokan panaszkodnak az idős korban jelentkező mozgásszervi megbetegedések, ami természetes a nehéz fizikai munkát végzők esetében.

Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnöke elmondta, mindig nagy örömmel jönnek a térségbe. Kovászna megyében Bodok és Bereck községek után Gidófalván segítenek az orvosok.

A gidófalvi önkormányzat és a helyiek nevében Berde József polgármester mondott köszönetet az orvos-csoportnak, akik türelmesen és figyelmesen viszonyultak minden beteghez.

Az öt napos szűrővizsgálat kapcsán Balázs Ferenc, gidófalvi lakos pozitívan vélekedik: nagy előny a község és a térség lakói számára egyaránt. Önzetlen idő és szakmai feláldozás az orvosok részéről, hogy eljönnek. A szűrővizsgálat ideális lehetőség azok számára, akik nem szánnak időt vagy nem engedhetik meg maguknak az egészségügyi vizsgálatokat, nagyszerű dolog.

Hírek