Itt vagy: » Hírek » Jogilag megsemmisítették Kovászna megye zászlaját

Jogilag megsemmisítették Kovászna megye zászlaját

2013. június 21., péntek

Tegnap jogerősen érvénytelenítette a Kovászna megye zászlajáról hozott megyei önkormányzati határozatot a Brassói Táblabíróság, amely helyet adott Kovászna megye volt prefektusa, Codrin Munteanu fellebbezésének, és megváltoztatta a Kovászna Megyei Törvényszék alapfokon hozott - az önkormányzat számára kedvező - ítéletét.

Tegnap jogerősen érvénytelenítette a Kovászna megye zászlajáról hozott megyei önkormányzati határozatot a Brassói Táblabíróság, amely helyet adott Kovászna megye volt prefektusa, Codrin Munteanu fellebbezésének, és megváltoztatta a Kovászna Megyei Törvényszék alapfokon hozott - az önkormányzat számára kedvező - ítéletét.

Tamás Sándor megyei tanácselnök csütörtökön közölte a sajtó képviselővel, hogy a megye 2008-ban hozott határozatot a megye statútumának a módosításáról, és a kormány által korábban elfogadott címer zászlóváltozatát is a jelképek közé sorolta. Azóta hivatalosan lobog a megyei önkormányzat épületén is a megyezászló, amelyet ezzel a döntéssel öt év után megsemmisítettek. „Codrin Munteanu volt prefektus hivatalba kerülésekor kezdeményezte a megsemmisítést. Első cselekedetei közé tartozott ez, majd Sepsiszentgyörgy, Kovászna város zászlajának megtámadása, illetve további 22 közigazgatási eljárás indítása, amely a magyar nemzeti közösség szimbólumairól, a megye, város, települések szimbólumairól és az intézmények elnevezéseiről szól. A Kovászna Megye Tanácsa elleni eljárásban a kifogása az volt, hogy az országban nem létezik jogszabály megyei zászló elfogadásáról, a megyéknek tehát csak címerük lehet” – magyarázta az elnök. Hozzátette, az ő meglátása szerint: „A bíróság két részre osztja Románia megyéit: vannak román megyek és vannak székely megyék. A jogaink szempontjából egyformán állunk, a végrehajtás és a jogértelmezés tekintetében azonban kétfelé osztanak bennünket. Erre csak egy példa: az az épület előtt, ahol tegnap meghozták a döntést a román zászló mellett ott van Brassó megye zászlaja is. Azt, amit szabad Brassó megyének, nem szabad Kovászna megyének”.

A sor folytatható, számos további példával illusztrálta a megyei önkormányzati vezető, hogy Brassó mellett Arad, Temes, Konstanca, Ialomița, Marámaros, Bákó megyéknek is van megyezászlójuk. Ide sorolhatóak a municípiumok is: Nagyvárad, Roman, Sepsiszentgyörgy, Slobozia. Községeket tekintve pedig a Galac megyei Bălăbăneștinek és Földvárnak is van saját zászlója.

„Az alkotmány 12. cikkelye világosan kimondja, hogy melyek Románia szimbólumai. A közigazgatási hatóságoknak pedig joguk van saját szimbólumaik használatára. Nem hagyjuk ennyiben az ügyet, lévén, hogy ez egy történelmi kérdés. Érzékenyek vagyunk saját szimbólumainkra, hiszen ez tart össze bennünket. Az elmúlt öt évben 62 egyházközségnek adományoztam Háromszék címeres zászlóját. Az emberek meghatódva fogadták, magukkal viszik ezt a zászlót minden jeles egyházi és világi ünnepen, mert büszkék rá. Az elmúlt években elkezdtünk hangsúlyosan foglalkozni Székelyföld dolgaival, az autonómia kérdésével és ez fáj a szélsőséges románoknak. Legyen világos, fenyegetés ide vagy oda a saját identitásunkról nem mondunk le”- mondta Tamás Sándor.

Hírek