Itt vagy: » Sajtószoba » Hírek » Megelőzzük az árvizet

Megelőzzük az árvizet

2013. március 25., hétfő

Kovászna megyében biztonságban lesznek azok a házak, gazdaságok is, amelyek a Kászon patakának közelében találhatók.

Kovászna megyében biztonságban lesznek azok a házak, gazdaságok is, amelyek a Kászon patakának közelében találhatók. Legutóbb 2011-ben komoly károkat okozó patak megzabolázása elkezdődött: kivitelezési szerződés aláírva, építkezési engedély kiállítva.

Kovács Ödön megyemenedzser elmondta: „A versenytárgyalást egy három cégből álló konzorcium nyerte meg, a munkálatok a Kászon patakán Szárazpataktól egészen addig a pontig tartanak, ahol a patak a Feketeügybe torkollik. Ez a szabályozás a Kászon patakán Kézdiszentléleket és Oroszfalut érinti. A megvalósíthatósági tanulmányban 170 milliárd régi lej szerepel. A tervezést és kivitelezést is végző konzorcium egy hónap alatt állítja össze a terveket, utána pár hét alatt előkészítik a munkálatokat és neki is látnak. Az elsődleges cél, hogy a lakott településeken szabályozzák a vizet, reményeink szerint azonban a termőföldek is plusz védelmet kapnak. Ezt a munkát az Európai Unió finanszírozza, ezért bízunk abban, hogy lesz rá fedezet. Véleményem szerint ez az egyik legsürgősebb munkálat a megyében, amely még Borbély László minisztersége idején került fel a támogatási listára. A megyében még egy hasonló munkálat folyik, a Barót patakának a szabályzása, Bibarcfalvától egészen az Olti folyóig, ez főként Barótot és Köpecet érinti.”

Hírek