Itt vagy: » Hírek » Megmentették a Mezőgazdasági Kamarát

Megmentették a Mezőgazdasági Kamarát

2013. augusztus 1., csütörtök

A kormány pénzmegvonása miatt már áprilistól nem kapnak fizetést a Kovászna Megyei Agrárkamara alkalmazottai. Azóta több alkalmazott is elment az intézménytől. A mai rendkívüli tanácsülés keretében befoglalták a költségvetésbe azt a pénzösszeget, amelyet a kormánytól sikerült kicsikarni, annak érdekében, hogy továbbra is működhessen az intézmény.

A kormány pénzmegvonása miatt már áprilistól nem kapnak fizetést a Kovászna Megyei Agrárkamara alkalmazottai. Azóta több alkalmazott is elment az intézménytől. A mai rendkívüli tanácsülés keretében befoglalták a költségvetésbe azt a pénzösszeget, amelyet a kormánytól sikerült kicsikarni, annak érdekében, hogy továbbra is működhessen az intézmény.

A megyei tanács testületi tagjai az elsők között fogadták el Kovászna Megye és a megyei érdekeltségű közintézmények 2013-as évi költségvetésének kiigazításáról szóló határozattervezetét. Az állami költségvetésből a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium  által a Kovászna Megyei Agrárkamarának a 2013-as év első négy hónapjának finanszírozására 165 ezer lej támogatást hagytak jóvá. Tamás Sándor megyei elnök kihangsúlyozta, hogy a Kovászna Megyei Agrárkamara szubvenciója 195 ezer lejjel nőtt erre az évre, így elérve a 360 ezer lej összértéket.

Miután a  tanácstagok a Vadon Egyesület Alapító okiratának és Alapszabályzatának módosításáról szóló határozattervezetet egyöntetűen elfogadták szó esett a Kovászna Megye Tanácsa keretében működő Sepsiszentgyörgyi Europe Direct Információs Központja által benyújtott projektjének elfogadásáról. Ennek célja Kovászna megye lakóinak tájékoztatása az Európai Parlament szerepéről, és arra bíztatni őket, hogy a 2014-es Európai Parlamenti választásokon éljenek szavazati jogukkal. A projekt két fő tevékenységből áll: rendszeres tájékoztatások a helyi és regionális sajtóban az Európai Parlament szerepéről és tevékenységéről, és az európai parlamenti választásokon való szavazás jelentőségéről, de itt kapna helyet négy rendezvény megszervezése is a választásokat illetően különböző korcsoportoknak.

Az ülés keretében díjazták azokat az iskolákat, akik a megyei önkormányzat által meghirdetett Alma Program keretében rövidfilmeket készítettek.

 

Hírek