Itt vagy: » Hírek » Nemcsak a műtőket, hanem a bizalmat is vissza kell építeni!

Nemcsak a műtőket, hanem a bizalmat is vissza kell építeni!

2010. október 14., csütörtök

Elkészült a megyei kórház belső auditja. A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórháznak vissza kell szereznie a betegek bizalmát – fogalmazódott meg azon a gyűlésen, amelyen bemutatták a belső vizsgálat eredményeit.


A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórháznak vissza kell szereznie a betegek bizalmát – fogalmazódott meg azon a gyűlésen, amelyen bemutatták a belső vizsgálat eredményeit. A megyei kórház az egészségügyi decentralizáció következtében nyár elején került a megyei önkormányzat ügykezelésébe.
A közel két hónapig zajló belső audit során az orvosi ellátást, a felszereltséget, a belső szervezést és az anyagi források lehetőségeit vizsgálta meg az öttagú bizottság, melyben Dr. Tatár Márta megyei tanácsos, Főcze Gyula, a megyei tanács könyvvizsgálója, Mihály Judit, a polgármesteri hivatal könyvvizsgálója, dr. Kelemen András a kézdivásárhelyi kórház igazgatója, Lukács Antal, a kézdivásárhelyi kórház menedzsere vett részt.
„Első olvasatban úgy tűnik, a kórházban egyensúly van, különösképpen gazdasági vonatkozásban, azonban, ha jobban megnézzük, vannak hiányosságok, szükség volt erre az anyagra, hogy tisztán lássunk” – fejtette ki Henning László alelnök a belső vizsgálat kapcsán. Az auditjelentés megállapítja, hogy az anyagi források felhasználása a törvények által előírt formában történik, ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a negyedik negyedévre már nem elég az összeg, amelyet az Egészségbiztosító Pénztár fizet a szolgáltatásokért. A pénztár elmaradása miatt a kórház folyamatosan kifizetési gondokkal küszködik. Az anyagi források hiánya miatt kialakuló gondok mellett belső szervezési és kommunikációs problémákat is megfogalmaz a jelentés.
Összességében szakképzett személyek dolgoznak a kórházban, derül ki a jelentésből, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy egyetlen endokrinológus, egyetlen reumatológus, egyetlen diabetológus szakorvos van. Jobban és hatékonyabban meg lehet szervezni az orvosok programját, a betegek beosztását – hangsúlyozza a jelentés.
„Rendkívül fontos, hogy a kórház visszakerült a megyéhez, hiszen így helyi szinten dönthetünk a fejlesztéséről. El kell ismernünk, hogy az anyagi források hiánya mellett emberi tényező is befolyásolja egy intézmény megítélését. A megyei kórház jelenleg nem áll jól, ami az emberek bizalmát illeti, de most már rajtunk áll vagy bukik az intézmény jövője. Nem könnyű feladat, de sikerült olyan embereket bevonni, akiknek van tapasztalata, és akik elkötelezettek az ügy iránt” – jelentette ki Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
A belső vizsgálat lezárásával egyidőben megalakult a megyei kórház vezetőtanácsa, amelynek tagjait a megyei önkormányzat elnöke, a megyei tanács és a megyei közegészségügyi igazgatóság nevezi ki.  
„Tisztában vagyunk azzal, hogy nem lehet egyik napról a másikra mindent megváltoztatni. Azért azt el kell mondani, hogy vannak rosszabb helyzetű romániai kórházak, de épp az a decentralizáció előnye, hogy a megoldások helyi kézbe kerültek. A vezetőtanács a törvény szerint mind a megyei önkormányzat, mind a kórház érdekeit képviseli, a cél tulajdonképpen közös, minőségi ellátást biztosítani a betegeknek” – magyarázta dr. Vass Levente, miniszteri tanácsos, akit szerdán szavaztak meg a vezetőtanács elnökének. Az öttagú testületben szavazati jog nélkül részt vesz az Orvosi Kamara, a szakszervezet és az egészségügyi asszisztensek képviselője. A vezetőtanács feladata többek között a kórház vezetőségének kinevezése, amelyre hamarosan versenyvizsgát írnak ki.  
 

Hírek