Itt vagy: » Hírek » Otthonról hazajöttek Budapestre a székelyek

Otthonról hazajöttek Budapestre a székelyek

2017. május 13., szombat

A péntektől vasárnapig tartó budapesti 3. Székely Fesztivál hagyományos kézműves termékekkel, népművészeti bemutatókkal, turisztikai kínálattal és sokszínű programmal várja az érdeklődőket

A péntektől vasárnapig tartó budapesti 3. Székely Fesztivál hagyományos kézműves termékekkel, népművészeti bemutatókkal, turisztikai kínálattal és sokszínű programmal várja az érdeklődőket. Több száz kiállító, kézműves, minden nap más megye – Hargita, Kovászna, Maros megye – mutatja be kulturális értékeit. A rendezvény idei fővédnöke ismételten Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, védnöke pedig Budapest II. kerületi polgármestere, Láng Zsolt.

A rendezvény pénteki megnyitóján elsőként a házigazda, Láng Zsolt, Budapest II. kerületi polgármestere, a fesztivál védnöke üdvözölte a székelyeket és a kilátogatókat. Elmondta, idén harmadszor rendezik meg a székely fesztivált, három napig tart, 100 kiállító, 1300 termékének ad helyet 30 ezer négyzetméteren. Egyúttal örömét fejezte ki, hogy a fesztivál hagyománnyá vált, az összefogás erejét mutatja fel és rengeteg érdekességgel szolgál Székelyföld szépségeiből.

Varga Mihály, Magyarország nemzetgazdasági minisztere, a fesztivál fővédnöke a rendezvény pénteki megnyitóján örömmel újságolta, lassan annyian akarnak kiállítani a rendezvényen, hogy felmerült a tavaszi alkalom mellett egy őszi fesztivál lehetősége is. Az elmúlt három évben kiderült, Székelyföld sokkal gazdagabb annál, minthogy három nap elég legyen minden értékének bemutatására - tette hozzá. A székely fesztiválon egyszerre három dolog, a hagyomány, a termék és a kultúra kapcsolódik össze - vélte a nemzetgazdasági miniszter. A fesztivál “hitünk és szívünk szerint hozza össze Székelyföldet Budapesttel”  - mondotta.

Több mint félszáz Hargita megyei termelő mutatkozott be a Székely fesztiválon a budapesti Millenáris Parkban pénteken, május 12-én, ahol a kerámiától, festett bútoroktól kezdve a tejtermékekig és a gyógyteákig a székely termékek sokasága megtalálható volt. Tavaly Háromszék, idén a Hargita Gyergyó térsége mutatkozott be kiemelten a rendezvényen.

A székely termelők is térségünk nagykövetei, akárcsak sportolóink, mondta a fesztivál megnyitóján Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. “Azért vagyunk újra Budapesten, hogy meghívjuk azokat a budapestieket is, akik még nem voltak Székelyföldön. A turizmus szót idegenforgalomnak magyarították, de mi Budapesten nem idegenforgalomról beszélünk, hanem a vendégfogadásról és vendégszeretetről teszünk tanúbizonyságot. Székelyföld nem egy múzeum, hanem jelen vannak a hagyományaink, de jelen van a modernitás is. Jelen vannak a kézművesek, de a fiatal feltalálók is, akik az elmúlt időszakban Brüsszelben is sikert arattak” – mondta köszöntőbeszédében Borboly Csaba. A sokszínű Székelyföld várja a magyarországi vendégeket, ebből kíván ízelítőt nyújtani a három megye ezen a rendezvényen, fejtette ki Hargita Megye Tanácsának elnöke. Hozzátette: bízik benne, hogy sokan ellátogatnak térségünkbe.

Borboly Csaba és Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke ajándékba egy tarisznyát és egy Székely babát adtak át Varga Mihálynak, utóbbi kapcsán Hargita Megye Tanácsának elnöke a miniszter segítségét kérte, hogy minden magyar gyerek játszhasson a mind megjelenésében, mind alapanyagaiban egyedi Székely babával.

A szombati nap programjait Kovászna megye, Háromszék szállítja. A Kovászna Megyei Művelődési Központ jóvoltából, a Százlábú Néptáncegyüttes magyar népi játékokkal, néptánccal készült, de lesz éneklés és énektanítás is. A 2014-es Fölszállott a páva című televíziós népi vetélkedő „zenekarok” kategóriájának fődíjasa, a Tokos Zenekar szolgáltatja a talpalávalót, illetve koncertre is sor kerül.

A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület égisze alatt zajlik majd a megye turisztikai desztinációit bemutató stand, amelynél a háromszéki turisztikai ajánlatokról, szolgáltatásokról tudhat meg többet a közönség. Ez alkalommal a budapesti közönség is megismerheti Háromszék 7 csodáját, lehet majd borvizet kóstolni az Aquasic egyesület jóvoltából és a Székelyföldi Vadászati Múzeum által a székely medve is újra nagy kedvence a fesztiválnak. A kézműves vásáron 10 kovászna megyei kézműves és hagyományos termékeket készítő termelő van jelen.

Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke arról beszélt, hogy a fesztiválra vezető út többek között azt szimbolizálja: "otthonról hazajöttünk. Székelyföld az otthon, de Budapest a haza, amely a magasban van". Az otthon ott van, ahol az ember jól érzi magát, ahol az élete van, ahol családot alapít, jövőt képzel el magának, ez az otthon nekünk Székelyföld. A haza viszont ott van, ahová a szívünk is húz – fogalmazott. “Több mint 700 km-ről, Háromszékről jószívvel jöttünk és szeretettel várjuk az anyaországiakat hozzánk, hiszen van, amit megmutatni még az ezer éves múltunkban gyökerező értékekből. S aztán hazajövet adják tovább jó hírét Székelyföldnek.”

Maros megye a Székely Fesztivál harmadik napján, vasárnap mutatkozik be. Ezen a napon többször is színpadra lép majd a Maros Művészegyüttes, táncosai küküllőmenti és nyárádmenti táncokat fognak bemutatni, illetve táncoktatással és népdal előadással várják a látogatókat. A fesztivál résztvevői a szovátai fürdőéletről és a Maros megyei szokásokról, néphagyományokról és kézműves mesterségekről is tájékozódhatnak, illetve megkóstolhatnak több hagyományos Maros megyei terméket is. A kézműves vásáron 10 Maros megyei kézműves és hagyományos termékeket készítő termelő van jele.

„Nagy öröm számunkra, hogy idén Maros megye is itt lehet. Ez a harmadik év, amikor a Székely Fesztivált megszervezik Budapesten, és a hármas szám ezúttal is bűvösnek bizonyul, hiszen az eseményen idén először vesz részt mindhárom székelyföldi megye hivatalos módon. A Székely Fesztivál azért fontos számunkra, mert alkalmat ad arra, hogy megmutassuk értékeinket és hogy együtt legyünk mi, székelyek és magyarok. Évről évre sok baráti és üzleti kapcsolat születik itt, és bízom benne, hogy ez idén is így lesz” – mondta köszöntő beszédében Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke. 

Hírek