Itt vagy: » Hírek » Rendelőket, sportlétesítményeket és kultúrotthonokat újítanak fel

Rendelőket, sportlétesítményeket és kultúrotthonokat újítanak fel

2014. március 3., hétfő

Kovászna Megye Tanácsa csütörtöki ülésén elfogadta a vidéki kultúrotthonok, orvosi rendelők, a falusi, valamint községi sportlétesítmények felújítását célzó határozattervezetet.

Kovászna Megye Tanácsa csütörtöki ülésén elfogadta a vidéki kultúrotthonok, orvosi rendelők, a falusi, valamint községi sportlétesítmények felújítását célzó határozattervezetet.

Henning László, a megyei önkormányzat alelnöke a február 27-i soros ülést követően elmondta: „Háromszéken az elmúlt évek során azt tapasztaltuk, hogy több, kisebb település akar tenni azért, hogy a település szempontjából fontosabb létesítményeket helyrehozza. A kultúrotthonok és sportlétesítmények felújítása mellé az idén bekerült az orvosi rendelők rehabilitálása. Azt tapasztaltuk az elmúlt években, hogy a kórházakat, rendelőket nekünk kell felújítanunk. A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház korszerűsítése hosszú folyamat. Tudjuk, hogy a kórház túl van terhelve, amire az is magyarázat, hogy egyes betegek olyan problémákkal is Sepsiszentgyörgyre jönnek, amelyeket megfelelő körülmények közt a körorvos is kezelhetne. A finanszírozással, mindhárom típusú beruházással kapcsolatban fontosnak tartottuk, hogy ne csak a megyei költségvetést terheljük, hanem vonjuk be a helyi önkormányzatot, közösséget is. Kalákázásra is volt több példa a megyében, így azt is életképes elképzelésnek tartjuk, hogy az adott községben mesteremberek, közbirtokosságok segítséget nyújtsanak egy-egy projektben. Persze szükséges emellé a helyi, illetve a megyei önkormányzat támogatása is, amelyet szívesen meg is adunk, ha a pályázó eleget tesz az általunk megfogalmazott és könnyen teljesíthető követelményeknek.”

A megyei tanács jóváhagyta a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság részvételét egy olyan pályázatban, amelynek célja elsősorban roma nemzetiségű fiatalok nevelésének hangsúlyos támogatása. Az intézmény vezetője, Vass Mária elmondta: a projekt keretében az iskolaelhagyásnak szabnának gátat, hangsúlyosan foglalkoznának a szülőkkel és a szexuális nevelésre is hangsúlyt fektetnének. Az eddigi projektektől eltérő módon nem csupán gyermekvédelem, hanem a rendőrség, több orvosi rendelő, iskola és szociális munkás is csatlakozhat a programhoz.

A tanácsülésen döntöttek arról is, hogy az Aquasic Közösségek Közti Társulásban a testületet Grüman Róbert képviseli.

 

Hírek