Itt vagy: » Hírek » Visszakérik a borvizet

Visszakérik a borvizet

2011. november 6., vasárnap

Az Otthonunk Háromszék program, azaz a Megyejárás Árkosra érkezett: a helyi emberekkel tartott nyílt beszélgetésen kiderült, hogy a település lakói elégedettek a község fejlődésével, emellett azonban nem feledkeztek meg a Glória forrásról sem.

Az Otthonunk Háromszék program, azaz a Megyejárás Árkosra érkezett: a helyi emberekkel tartott nyílt beszélgetésen kiderült, hogy a település lakói elégedettek a község fejlődésével, emellett azonban nem feledkeztek meg a Glória forrásról sem.

A november 6-án, vasárnap, Árkoson tartott rendezvény első mozzanataként Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az unitárius templomban tartott istentisztelet keretében Székely János lelkésznek megyezászlót adott át. A tanácselnök elmondta: több mint három év alatt, a megye legtöbb településére eljutott a régi Háromszék Vármegye címerével díszített lobogó: „Ez a zászló rendkívül fontos, hiszen nem elég, hogy léteznek a szimbólumaink, használnunk is kell őket, mert ezek határozzák meg identitásunkat.”
Az istentisztelet keretében a tudós, orvos-professzorról, Árkosi Gelei Benedekről emlékeztek meg: a falu híres szülötteinek rövid életrajzát egy színes panón is megörökítették, ezt később Hunyadi Olga, a helyi iskola igazgatója vehette át. Az iskolások különleges ajándékot is kaptak egy olyan kifestős könyv formájában, amelyben Háromszék legrégibb címereit színezhetik ki a gyerekek.

Az istentiszteletet követően a községháza tanácstermében folytatódott az esemény. Máthé Árpád polgármester köszöntőjében hangsúlyozta: a közösség fejlődése politikai támogatás nélkül nehezen képzelhető el, az olyan jelentős fejlesztésekhez mint a víz és szennyvízelvezető hálózat, kell a megyei önkormányzat és a bukaresti segítség is.
Az Árkost érintő beruházások közül Tamás Sándor a Bod Péter Megyei Könyvtár által működtetett Biblionet programot emelte ki, amelyhez nemsokára Árkos is csatlakozhat. Vízvezetékek lefektetésére eddig 12 milliárd régi lejt, csatornázásra pedig több mint 10 milliárd régi lejt fordítottak Árkoson – a beruházás folytatását illetően a megyei önkormányzat vezetője optimistán nyilatkozott.

„Árkos község önmagában évente majdnem ezer tonna szemetet termel. Ez is azt mutatja, hogy mekkora terhet jelent egy önkormányzat számára a hulladékgazdálkodás. A 30 millió euró értékű hulladék-feldolgozó, amelyet Lécfalván építünk megoldja ezt a problémát: hiszen ez nem szemétdomb, hanem egy üzem, amelyben modern körülmények közt szortírozzák az újrafelhasználható és az egyéb jellegű szemetet” – fogalmazott Tamás. A sürgősségi egészségügyi ellátást Árkoson is megkönnyíti majd a megyébe érkező SMURD jelenléte. A tanácselnök azt is javasolta, hogy a település is pályázzon a jövő évben induló megyei sportpálya építő programra, és használják ki a különböző civil szervezetek számára meghirdetett programot, amelynek keretében székely ruhák vásárlására nyújt támogatást az önkormányzat.

A Székely Fürdőépítő Programmal kapcsolatosan felmerült az árkosi Glória forrás esete is. A gyógyhatású víz a katonaság által használt területen bugyog, így nincs arra lehetőség, hogy a helybéliek használhassák azt. A problémára viszonylag egyszerű a megoldás: a belügyminisztériummal egyeztetve csupán egy csővel ki lehet vezetni a civil személyek számára is hozzáférhető területre a különleges vizet. A megyei önkormányzat vezetője ígéretet tett arra, hogy egyeztet a kérdésben illetékes katonai vezetőkkel, annak reményében, hogy ez az apró változtatás nem jelent gondot a Kovászna megyei állomány működésében.
A Megyejárás minden helyszínén címert ragasztanak arra a panóra, amelyen a megye összes települése feltűnik: ma tehát Árkos címerével bővült a térkép.
 

Hírek