Itt vagy: » Hírek » Visszavásárolnák a fürdőket

Visszavásárolnák a fürdőket

2011. február 24., csütörtök

Kovászna Megye Tanácsa döntött: visszavásárolnák a málnásfürdői hotelt és annak környékét, valamint Bálványoson is visszaszereznék a borvizes medencéket.

Kovászna Megye Tanácsa döntött: visszavásárolnák a málnásfürdői hotelt és annak környékét, valamint Bálványoson is visszaszereznék a borvizes medencéket.

Az 1990-es években magánosított ingatlanokba tulajdonosuk nem fektetett pénzt: állapotuk sokat romlott, pedig a megye turizmusában fontos szerep juthatott volna ezeknek a helyszíneknek is. A február 24-én, csütörtökön tartott soros tanácsülésen Daragus Attila, Torja polgármestere elmondta: a bálványosi borvízfürdőket egy Hargita megyei cég vásárolta meg, ám semmilyen befektetést nem eszközölt a térségben. Ezért, bár Bálványoson adottak körülmények, a település nem tudott részt venni a Borvíz Útja projektben. Hasonló helyzetről számolt be Kasléder József Málnás község polgármestere is: a Málnásfürdőn privatizált ingatlanokra is az enyészet vár, ám a község költségvetéséből nem futná a megvásárlásra.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta: a petőfalvi, valamint a hatolykai megvalósítások jó példái a Székely Fürdőépítő programnak. „Az a célunk, hogy minél több helyszínnek adjuk vissza az eredeti hangulatát. A szaktárcától arra is kaptunk ígéretet, hogy finanszírozzák a málnásfürdői ingatlanok felújítását. Régebb mindkét helyszín kedvelt célpontja volt a megyén belülről, vagy azon kívülről érkező turistáknak, ezt a lehetőséget mindenképp ki kell használni” – fogalmazott a tanácselnök.

Tamás Sándor a megyei tanács legújabb programjáról is beszélt: ennek célja, hogy minden településnek legyen működő kultúrotthona. Ezeket az ingatlanokat rendkívül sokszínűen lehet használni, ám az épületek állaga ezt gyakorta nem teszi lehetővé. Az önkormányzati vezető becslése szerint a jelenlegi keretből, amely 200.000 lej, húsz kultúrotthont renoválnak.

A nagyszebeni központú Regionális Környezetvédelmi Hivatal Kovászna megyében is folytatná a kis békászó sas megóvásának érdekében végzett munkát – ebben Kovászna Megye Tanácsának felhatalmazására is szükség volt. A ritka madarat többek között Árapatak környékén az erdőben, és annak környékén lehet látni: jelenlétére kétnyelvű táblák hívják fel majd a kirándulók figyelmét, míg az iskolákban természetvédők tartanak előadást a különleges sasfajtáról.

A Kézdivásárhely központjában folyamatosan gondot okozó földcsuszamlás megállításai munkálataihoz is hozzájárul a megyei önkormányzat. Tamás Sándor hangsúlyozta: a céhes városban zajló munkálatok prioritást élveznek, a szükséges 240.000 lejes összegből a tanács 80.000 lejt áll.

A testület jóváhagyta Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházhoz tartozó Bodzafordulói Egészségügyi Központ összevonását az Egészségügyi Minisztérium alárendeltségébe lévő Dr. Benedek Géza Szívkórházzal. A megyei tanács minden napirenden szereplő tervezetet elfogadott.
 

Hírek