Itt vagy: » A megyéről » A megye települései » Zabola

Zabola

2010. január 12., kedd

Titokzatos és mégis nyitott: Zabola a Mikesek őszi fészke, az impozáns kastély ma elsősorban nyugati turistákat vár. A csángó múzeumban a moldvai magyarok életébe lehet bepillantani, és aki húsvét környékén érkezik a településre, résztvehet a szörcsei vagy székelytamásfalvi szánozáson.

 

Tudta-e, hogy Zabolán csángó néprajzi múzeumot és tájházat működtet Dr. Pozsony Ferenc kolozsvári néprajzkutató, egyetemi tanár? Zabola gyakorlatilag egybeépült Páva faluval, amely azonban különálló lakó- és egyházközösség. Zabolához tartozik még a Mezőföld három történelmi faluja: Székelypetőfalva (10 km, 168 lakos) Székelytamásfalva (6 km, 529 lakos) és Szörcse (9 km, 655 lakos). Ezeknek a településeknek a térségében halad el a Kézdivásárhely felé tartó régi Postaút. Ezen közlekedett a királyi posta. Ez az a vidéke Háromszéknek, ahol a székelyek XIII-ik századi betelepülése előtt, már a XII században magyar lakosság élt. Ennek beszédes tárgyi bizonyítékai azok a leletek és pénzek, amelyeket Székelypetőfalván és Székelytamásfalva határában a Tatár-dombon feltárt középkori polgári temetők sírjaiban találtak. A leletek, használati tárgyak és ezüst dénárok II. Géza (1141-1162), III. István (1162-1173), III. Béla (1173-1196) idejéből valók voltak.

Látnivalók:

  • Református vártemplom, Zabola. Gótikus faragott emlékeket és a reneszánsz ízlés jegyeit őrzi. Feltételezik, hogy ennek helyén állhatott Zabola vára. A templom eredeti alakjában védelmi célokat is szolgált. Várfalának kaputornyára építették fel a most barokk hagymasisakkal fedett harangtornyát. Érték itt a bejáró szép faragott reneszánsz kő ajtókerete, szamárhátíves szentségtartója, emberfős gyámkövei, s mindenek mellett a 124 darabból álló festett kazettás mennyezete és az orgonakarzat mellvédjeinek virághímes táblasora 1772-ből.
  • Római katolikus templom, Zabola. Épült 1860-ban. Építtetője gróf Mikes Benedek volt. Titulusa a Szentkereszt felmagasztalása.
  • Mikes kastély, Zabola. Műemlék (XVII-XVIII sz.). Az eredeti reneszánsz kúriában Erdély fejedelme, Bethlen Gábor és neje is részt vett egy lakodalmon. A feltehetően védelmi célokat szolgáló kúriát gróf Mikes Benedek újíttatta meg 1867-ben.
  • Ebben az épületben született gróf Mikó Imre (1805-1876), eredeti emléktábláját, melyet a nevét viselő sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium állíttatott, elpusztította a türelmetlenség. Helyette, halálának 120. éves évfordulóján újat helyeztek el. Mellszobra a vártemplom előterében áll (1991). Ebben az épületben élt az a Mikes János, akinek személyéhez kapcsolódik Kemény Zsigmond Özvegy és lánya című regényének cselekménye. A kuruc szabadságharc bukása után, több éven át itt gyermekeskedett a kis Mikes Kelemen. A második világégés idején utolsó lakója gróf Mikes Ármin volt, a Zernye-havasi vadrezerváció létrehozója. A kastélyt a román állam visszaszolgáltatta Mikes Ármin unokájának.
  • Görögkeleti templomok, Zabola.  A kisebb temploma 1832-ből való. Ikonjai értékesek, védőszentje Szent Illés. Fennmaradt a zabolai románság Illés-napi templom-búcsúja és népszokásai. Újabb templomát 1939-1942 között építették Nagyboldogasszony tiszteletére.
  • Három faragott kopjából kialakított emlékmű a kastély kertjében az említett gróf Mikó Imrének, Erdély Széchenyijének, a szabadságharcos Mikes Kelemennek (1820-1849) a nagyszebeni ütközet hősének és gróf Mikes Árminnak emlékére. Zabolán született gróf Mikes János (1876-1945) szombathelyi római katolikus püspök, a bőkezű kultúrmecénás.
  • Római katolikus templom, Székelypetőfalva. Régi kápolna helyére építették. A hagyomány szerint annak egy része, a mai templom szentélyét képezi. Épült 1823-ban. Oltárképe a régi templomból maradhatott fenn. 1762-ből való, és védőszentjét, Assisi Szent Ferencet ábrázolja.
  • Thúry-Bányai udvarház Székelytamásfalván, a helyiek nyelvén „kastély”. A háromszéki empire építészet egyik tipikus épülete. A zabolai önkormányzat megvásárolta, restauráltatta, jelenleg a falu művelődési otthona.
  • Református templom, Páva. Félköríves apszisa ma is áll. Feltételezik, hogy itt középkori templomnak kellett lennie. Várfal vette körül, melynek egy része ma is áll.
  • Szörcsén a Hadnagy- és Rákosi-kúria (XIX sz.).

Polgármester: Fejér Levente
Tel/fax: +40-267-375213
Postai irányítószám: 527190
Lakosság: 4801 fő (2002)
Kiterjedés: 73,69 km2
Hozzátartozó falvak: Székelypetőfalva, Szörcse, Székelytamásfalva

Hírek