Itt vagy: » Hírek » 15,5 millió euró a Kovászna–Kézdivásárhely közötti útszakaszra

15,5 millió euró a Kovászna–Kézdivásárhely közötti útszakaszra

2009. október 8., csütörtök

„Az általunk megnyert pályázat értéke 15,5 millió euró, ami Kovászna megye éves költségvetésével egyenlő értékű.”

„Az általunk megnyert pályázat értéke 15,5 millió euró, ami Kovászna megye éves költségvetésével egyenlő értékű.” – mondta Tamás Sándor tanácselnök, aki azt is elmondta, hogy ez a legnagyobb értékű megnyert pályázat a megye eddigi történetében, melynek dokumentációját ez év márciusában készítették el.


A télre való tekintettel csak jövő év tavaszán kezdik el a Kovásznát Kézdivásárhellyel összekötő 121-es számú megyei út felújítását. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a fejlesztési minisztérium államtitkárával, Răzvan Murgeanuval és a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség vezérigazgatójával, Simion Crețuval október 8-án írta alá a megyei út felújításáról szóló szerződét.


A Sepsibükszádon tartott sajtótájékoztató keretében nem csak Kovászna megye útjairól esett szó, hiszen Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának elnöke szintén háromoldalú szerződést írt alá. Hargita megye pályázatát a Csíkszentkirály és Tusnád közti útvonal rehabilitációjára, idén január 15-én nyújtotta be a befektetés összértéke 39 696 961 lej.


Az utak felújításától mindkét megyében gazdasági-szociális fejlődést remélnek, hangsúlyozta Borboly Csaba. Răzvan Murgeanu két, Kovászna és Hargita megye számára is fontos problémáról is beszélt. Mindkét székelyföldi megyét érinti a Szent Anna tó felé vezető út felújítása. Murgeanu elmondta: tekintettel, hogy ország szerte 10 000 km utat rehabilitálnak állami forrásokból, el fog készülni a tó felé vezető szakasz is, hiszen a technikai dokumentációja már elkészült. A turisztikai minisztérium tervei közt szerepel a kiemelt fontosságú turisztikai fontosság út kategóriájának létrehozása, amely lehetővé teszi, hogy a kirándulók eljussanak a kívánt helyszínre. Mivel a Szent Anna tó jelen pillanatban a nehezen megközelíthető helyek egyik, így ebbe a kategóriába is bekerülhet.


Murgeanu megismételte Vasile Blaga fejlesztési miniszter tavaszi kijelentését. A miniszter tavasszal arra bátorította a székelyföldi megyék polgármesteri hivatalait, hogy nyújtsanak be minél több pályázatot a hőszigetelési programba, hiszen „ezekben a megyékben sokkal hosszabb a tél”, ezért a minisztérium igyekszik a lehető legtöbb támogatásban részesíteni ezeket a pályázókat.
 

Hírek