Itt vagy: » Hírek » 2022 az építkezés éve Háromszéken

2022 az építkezés éve Háromszéken

2022. január 27., csütörtök

Kovászna megye újkori történelmének legnagyobb költségvetéséből gazdálkodik idén Kovászna Megye Tanácsa. Csütörtökön a megyei önkormányzat Szitabodzán tartott kihelyezett tanácsülést, amelyen elfogadták a 2022-es év költségvetését.

 

Jó gazda módjára jártunk el a költségvetésünkkel. Ez azt jelenti, hogy nagyobb lendülettel és nagyobb összeggel tudjuk tovább vinni azt, ami jó és fontos az embereknek. Ugyanakkor figyelünk a kiadásokra, ahol lehet, ott spórolunk. A megye újkori történelmének legnagyobb költségvetése áll a rendelkezésünkre, hiszen összköltségvetésünk 89 millió euró, azaz 445 millió lej. Idén az építkezés éve lesz, hiszen költségvetés közel 60 százalékát fejlesztésekre, beruházásokra fordítjuk” – vezette fel Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a tanácshatározatot. Mint elmondta, idén visszaszorították a működésre fordítható költségeket és növelték az útépítési munkálatokra, a megye településeinek fejlesztésére, a szociális ellátásra és gyermekvédelemre, valamint az egyházak támogatására szánt összegeket.

Az összköltségvetés pontosan egyharmadát, 146 millió lejt fordítunk a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház működésére és fejlesztésére. Idén a fizikai építkezésre összpontosítunk, ezt követően az eszközbeszerzésre. A megyei kórház udvara olyan, mint egy építőtelep, nem véletlenül, hiszen európai uniós pénzből épül az új sürgősségi osztály. Az idén befejezzük az építkezést. Ez mellett az egészségügyi minisztérium finanszírozásával felújítják és bővítik a régi épületet. Mindeközben jó gazda módjára kórházunk vezetősége időben felkészült az újabb fertőzéshullámokra. A megyei tanács a maga részéről biztosítja a zökkenőmentes működéshez szükséges anyagi hátteret” – emelte ki a tanácselnök.

 

A költségvetés további egyharmadát, azaz 140 millió lejt útépítésre fordítják. „Marad az út, híd, kórház fejlesztés- és építésközpontú szemlélet továbbra is. Emellett idén is hangsúlyos a szociális háló fenntartása, egyházaink támogatása és a virágzó sportélet további hangsúlyos finanszírozása. Költségvetésünk 15 százalékát a gyermekvédelem és más szociális tevékenység teszi ki, erre 65 millió lejt fordítunk, ugyanakkor évente 1 millió lejt biztosítunk az idős- és beteggondozást végző szervezeteknek. Kultúra, vallás, sporttevékenységre 45,5 millió lejt irányoztunk előre. Idén is kiemelten támogatjuk a hoki, foci, női kosárlabda csapatsportokat, erre 5,2 millió lejt fordítunk” – részletezte.

Az idéntől visszavezetjük a pályázati programokat a vidéki sportegyesületek, ifjúsági szervezetek, művelődési és szabadidős tevékenységek támogatására is, 1 millió lejt tettünk félre a civilek által szervezett szabadidős és kulturális tevékenységre, 2 millió lejt az egyházi pályázatokra, 150 ezer lejes ifjúsági alapot biztosítunk kizárólag az ifjúsági szervezetek részére” – sorolta Tamás Sándor.

A vissza nem térítendő támogatásokat igénylő pályázatokhoz jóváhagyták a feltételrendszereket is, így hamarosan megjelennek a kiírások.

Hírek