Emlékezni és megbocsátani

1950. szeptember 22-én Gidófalván két fiatalembert, Zsigmond Andrást és Jancsó Vilmost kivégeztek, hat családot kulákság vádjával Dobrudzsába száműztek, miután a faluban  lázadás tört ki az erőszakos kollektivizálás ellen.

1950. szeptember 22-én Gidófalván két fiatalembert, Zsigmond Andrást és Jancsó Vilmost kivégeztek, hat családot kulákság vádjával Dobrudzsába száműztek, miután a faluban  lázadás tört ki az erőszakos kollektivizálás ellen. Gidófalván vasárnap a hatvanéves évforduló alkalmából megemlékező istentisztelet tartottak és emléktáblát lepleztek le.

„Elefelejtették, hogy az ember nemcsak kenyérrel él, hanem Isten igéjével is, elfelejtették, hogy az ember nemcsak test, hanem lélek is” – idézte fel a kegyetlenség korszakát Incze Sándor nyugalmazott református esperes, aki Orbán Balázs szavait kiegészítve, úgy vélte Gidófalva lakossága nemcsak büszke, hanem nemeslelkű is, hiszen a falu megmozdult, amikor ártatlan embereket tiportak földbe. Úgy kell emlékezni a múltra, hogy ami szép, azt a szívünkbe zárjuk, ami fáj, azt a Jóisten gyógyítja meg, mert egymásnak testvérei és nem ellenségei vagyunk – fogalmazott az esperes az istentiszteleten. A megbocsátást szorgalmazta idős Bereczki László lelkipásztor is, kiemelve, hogy az emlékezés Isten csodálatos ajándéka, de nem szabad bosszúra szomjazni az emlékezés segítségével, hanem épp ellenkezőleg, annak kell békét hoznia. 

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke beszédében Székelyföld erejét hangsúlyozta. „Bukarestben vagy akár Budapesten mindig lesznek nálunk fontosabbak, mindig lesznek olyan ügyek, amelyek a mi ügyünket megelőzik. Ezzel szemben kell, hogy legyen egy hely a világon, ahol senki sem lehet nálunk fontosabb. Kell, hogy legyen egy olyan hely, ahol mi vagyunk a legfontosabbak. És mi azt akarjuk, hogy ez a hely a Székelyföld legyen. A mi feladatunk, hogy megfogalmazzunk egy sikeres, pozitív jövőképet. Ennek az alapja a székely ember lehet. Az a székely ember, aki becsületes munkával és mások iránti szolidaritással éri el a maga szerencséjét” – fogalmazott a tanácselnök, aki az összefogás jeleként megyezászlót ajándékozott a közösségnek.

Pap Sándor nyugalmazott református lelkész felidézve az ötvenes évek kegyetlenségét, könyörtelenségét, arra mutatott rá, hogy a magyar közösség furcsa leckét  tanult meg történelemből, hogy annak is örvend, hogy emlékezhet. A Gidófalvi veszedelem néven is ismert tragédia túlélőinek és leszármazottainak emléklapot ajándékoztak az istentiszteleten, majd  leleplezték és megkoszorúzták az emléktáblát. Az 1950-es eseményeket Balogh László Történelem a homlokráncban című könyvében dolgozta fel, amely a a ChartaKiadó Múltidéző sorozatában jelent meg.