Itt vagy: » Sajtószoba » Sajtófigyelő » Kevés háromszéki egyházkerület pályázik

Kevés háromszéki egyházkerület pályázik

2010. március 17., szerda

Tavaly hozzávetőlegesen 40 millió lejt osztott ki pályázati úton a vallásügyi államtitkárság, ebből több mint 3 milliót kaptak a magyar történelmi egyházak. Ugyanakkor az országos átlag alatt érkezik pályázat a háromszéki egyházak részéről a vallásügyi államtitkársághoz.
 

Tavaly hozzávetőlegesen 40 millió lejt osztott ki pályázati úton a vallásügyi államtitkárság, ebből több mint 3 milliót kaptak a magyar történelmi egyházak. Ugyanakkor az országos átlag alatt érkezik pályázat a háromszéki egyházak részéről a vallásügyi államtitkársághoz.

A helyzetet Nagy Mihály Zoltán ismertette, aki a magyar történelmi egyházak szakreferense az államtitkárságon. A szakember a plébánosoknak és lelkipásztoroknak mutatta be a pályázati lehetőségeket, árulta el ezek titkait, és hívta fel a figyelmet a buktatókra is. Leginkább a műemléktemplomok restaurálására vonatkozó adatokra tette a hangsúlyt, és elmagyarázta mire kell különösebb figyelmet fordítani. „A törvény értelmében például a magyar vagy latin nyelvű egyházi pecsétet nem fogadják el, ezért mindenkit arra kérünk, hogy készíttessen román nyelvűt is, ezekre az esetekre” – hangsúlyozta az államtitkárság elvárásait Nagy Mihály Zoltán. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a leadott pályázatokból egy másolatot mindig tartsanak meg, egy példányt pedig küldjenek el a püspökségre, mert így utólag is elő lehet keresni a dokumentációt.


kalnokA szakreferens jelenlétét kihasználva Gödri Miklós református lelkipásztor a kálnoki műemléktemplom restaurálásáról szóló pályázatot is átadta. A XIII–XV. századi kálnoki református templomot (fotón jobbra) 2004-ben nyilvánították műemlékké, azóta minden esztendőben kap az egyházközség állami támogatást a felújításra, de az annyira kevés, hogy lehetetlen tervszerűen dolgozni – mesélte nemrég Gödri tiszteletes, a templom felújítására szervezett jótékonysági koncert előtt. Akkor hétezer lejt sikerült összegyűjteni ami nem kis összeg, de az is fontos, hogy a figyelem a templomra irányult és újabb támogatásokkal befejezhetik a tíz éve megkezdett munkálatokat.

tamassandorAz egyházi referenssel való találkozáson Tamás Sándor (fotón balra), Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta, a megyei önkormányzat is minden évben különít el a történelmi egyházak támogatására összeget. „Míg 2005-ben 600 millió lejt fordított a megyei tanács az egyházak támogatására, ezt az összeget folyamatosan növelve, 2010-ben sikerült két milliárd régi lejt elkülöníteni. Ez az összeg sem túl nagy, de segíthet a nagyobb pályázatok előkészítéséhez szükséges dokumentációk elkészítésében” – mutatott rá Tamás Sándor. Az egyházaknak szóló pályázati dokumentáció letölthető a hivatal honlapjáról de az egyházmegyei központokban és plébániákon is megtalálható. Remélhetőleg a jövőben még több egyházkerület pályázik majd különböző tételekre, és több templomot sikerül restaurálni is.

Both Ildikó

Az eredeti cikk I T T olvasható.
 

Hírek