Itt vagy: » Hírek » Segélyt az árvízkárosultaknak

Segélyt az árvízkárosultaknak

2010. július 22., csütörtök

Kovászna Megye Tanácsa a júliusi 22-i soros ülés keretében, csütörtökön támogatást szavazott meg az árvíz sújtotta települések számára, döntött a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház vezetőtanácsában résztvevő személyekről, valamint hivatalosan is átvették a kórházat.

Kovászna Megye Tanácsa a júliusi 22-i soros ülés keretében, csütörtökön támogatást szavazott meg az árvíz sújtotta települések számára, döntött a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház vezetőtanácsában résztvevő személyekről, valamint jóváhagyta a kórház átvételét.

A tanácsülés ünnepélyes díszoklevél átadással kezdődött: a sepsikőröspataki önkéntes tűzoltók részesültek ebben a kitüntetésben, amiért az önkéntes tűzoltók számára szervezett regionális versenyen első helyezést értek el. A diplomát, valamint a Tamás Sándor által kiadott elnöki rendelettel folyósított 300 lejes pénzutalványt elsőként a 82 éves, mai napig is aktív tűzoltó Váncsa György vehette át.

Ioachim Silviu kőrösptaki polgármester elmondta, ez az első olyan alkalom, amikor az önkormányzat anyagilag is támogatja a település önkéntes tűzoltóit.

Tamás Sándor önkormányzati vezető kifejtette, 2011 az Önkéntesség Európai Éve lesz, Kovászna Megye Tanácsa is csatlakozik ehhez. „A nagy sikerű Benedek Elek és a Háromszéki Képzőművészetek Éve után jövőre az Önkéntesség Éve lesz, amelynek során az önkéntes tűzoltómozgalom kiemelkedő szerepet kap” – hangsúlyozta a tanácselnök, kiemelve, hogy a több mint 150 éve működő önkéntes tűzoltói mozgalomnak nemcsak a múltját térképezik fel a következő év során, hanem aktívan fogják támogatni ezeket az egyesületeket.


A testület elfogadta az összes meghirdetett napirendi pontot – bár a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház vezető tanácsának póttagjairól csak a következő tanácsülésen döntenek. Az egészségügyi intézmény decentralizálásának egyik követelménye, hogy a kórház működésében fontos kérdésekben a menedzser az öttagú vezetői tanáccsal együtt hoz döntést. A vezetőtanácstagok hatáskörébe tartozik, hogy megszervezzék a kórház menedzserének versenyvizsgáját is. A megyei tanács által nevezett tagok: Dr. Tatár Márta megyei tanácsos, illetve Vass István, a megyei tanács gazdasági aligazgatója.

A tanácsülés keretében a testület megszavazta a Kovászna Megyei Közegészségügyi Hivatal és Kovászna Megye Tanácsa által megkötött átadási-átvételi protokoll jóváhagyását is, ezzel lezárva az intézmény decentralizálásának folyamatát.


80 000 lej támogatást nyújt a megyei tanács Bölön községnek, ahol az áradások különösen nagy kárt okoztak. Az önkormányzat támogatást nyújt Zágonbárkány, Réty, Torja, Uzon, Málnás, Bacon, Bardoc, Barót, Zabola, Kökös, Gelence, Bereck, Bodok és Sepsiszentgyörgy településeknek is – melynek összértéke 800 000 lej. „Az árvízkárok felszámolására természetesen tudjuk, hogy nem elég ez az összeg, azonban az utak, hidak helyreállításának minél hamarabb neki kell látni. Néhány munkálatról le fogunk mondani, hogy segíthessünk a bajbajutottakon, valamint lépéseket tettünk annak érdekében, hogy kormányzati, illetve minisztériumi támogatást szerezzünk az érintett települések számára” – tájékoztatott Tamás Sándor. A támogatásból a legnagyobb összeget Bölön kapja, a többi településen 20 000 és 50 000 lej között mozgó gyorssegélyre számíthatnak.

A vizek okozta kár felmérése még nem záródott le – közölte a tanácsülésen résztvevő György Ervin prefektus. György szerint a lakosság eddig nem látott mértékben támogatta az árvízkárosultakat, a civil segítség gyorsan és hatékonyan érkezett. A prefektus arról is beszámolt, hogy a természeti katasztrófa Bölönben 15, Kökösben 1, Petőfalván pedig 3 házat tett lakhatatlanná.


Demeter János, aki nem csak a megyei tanács alelnöke, hanem a vidékfejlesztéssel foglalkozó Alutus egyesület vezetője is, átadta a frissen elkészült vidékfejlesztési stratégiát tartalmazó iratokat az önkormányzatnak. A fölöttébb vastag iratköteg a jövőben komolyan segítheti az önkormányzat munkáját.

Egy nemrégiben hozott sürgősségi rendelet értelmében csökkenteni kell a megyei tanács járműveinek üzemanyag-kvótáját. Annak ellenére, hogy ez az intézkedés kötelező jellegű, a megyei tanácsnak meg is kell szavaznia a megszorítást – erről is egyöntetű döntés született.

Ellenszavazatok nélkül fogadták el az áruforgalmi adóból leosztott összegek területi-közigazgatásiegységekre való leosztásáról, a 2010. szeptember-decemberi periódusban
kiosztandó tejtermékek finanszírozására kidolgozott tervezetet is. Ez alkalomból Tamás Sándor arról is beszámolt, hogy a megye több településén sikerült már megoldani a Tej – Kifli Program kiflire vonatkozó részét helyi pékségek segítségével, 6 településen pedig már a tej is helyi termelőktől érkezik. 
 

Hírek