Itt vagy: » Sajtószoba » Hírek

Hírek

Huszárok Háromszéken
2010. május 26., szerda

Színesebb programmal készülnek az idén a Háromszéki Turisztikai Napokra. 2010-ben a ló és lovaglás lesz a rendezvény központi témája.

Érdekközösség helyett értékközösséget teremtenek
2010. május 21., péntek

Ötödik állomásához érkezett a Sikeres Székelyföld fórumsorozat május 21-én Csíkszeredában. Ezúttal Kultúra - Térség – Fejlesztés témával rendezték meg.

Hagyományőrző és hagyományteremtő a Székelyföldi Grafikai Biennále
2010. május 19., szerda

Kedden este nyílt meg az I. Székelyföldi Grafikai Biennáléra beküldött alkotások tárlata, majd azt követően díjazták az alkotókat. A hiánypótló versenykiállítás felhívására, a rövid határidő ellenére, összesen 693 alkotás érkezett be 11 országból.

Jövő héten aláírják a szerződéseket
2010. május 19., szerda

Újra változtak a Rétyi Nyír és az Uzon-szentivánlaborfalvi Tavak Látogatóközpont létesítésének feltételei. Mint ismeretes, Kovászna Megye Tanácsa már megszavazta, hogy előszerződést kössenek a turisztikai látványosságnak otthont adó 2,32 hektáros területre.

A román magyar feszültséget oldotta Domokos Géza
2010. május 18., kedd

Születésének napján, május 18-án emlékszobát avattak Zágonban a Domokos Géza tiszteletére. A Mikes-Szentkereszty kúriában található állandó kiállítás a közéleti személyiség sokrétű munkásságát életét illusztrálja fénylépekkel, korabeli plakátokkal.

Hiánypótló  Székelyföld Napok
2010. május 14., péntek

Első alkalommal szervez összehangolt rendezvénysorozatot Hargita, Maros és Kovászna megye május 13-a és 21-e között – ennek kapcsán tartottak pénteken délelőtt sajtótájékoztatót Sepsiszentgyörgyön a szervezők.

2010. május 12., szerda

Lead test, but it still sux.

Európa Nap 2010
2010. május 11., kedd

A Kovászna Megye Tanácsa keretében működő EUROPE DIRECT Információs Központ, Európa Napja alkalmából az idén is megszervezte, a már hagyományossá vált középiskolák közti vetélkedőjét.

Még a templomok körül is rendet raknának
2010. május 10., hétfő

Az öraljaboldogfalvi templom kerítésének, kertjének rendezésében saját kezével is segítene Tamás Sándor tanácselnök. A nyár során nem csak a műemléktemplom környékét szednék rendbe, hanem több Kovászna – Hunyad megyei programra is sor kerül. Május 10-én szórványtanácskozást tartottak a megyei tanács nagytermében.

Székelyföldet csak az oktatáson keresztül lehet megváltoztatni
2010. május 7., péntek

Székelyföld sikere nagyban függ attól, hogy a Kovászna és Hargita megyék milyen mértékben tudnak együttműködni – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes pénteken, Sepsiszentgyörgyön, a 4. Sikeres Székelyföld szakmai fórumon.

2010. május 1., szombat

A Kovászna Megyei Művelődési Központ 2010. május 1-jén ismételten megszervezi az Óriáspince-tetőn az immár hagyományossá vált HáromszÉKünk nevet viselő rendezvényt, a Kovászna megyei településeket bemutató kézműves vásárt és szekértábort.

Nyelvet öltünk!- Erdélyben a Petőfi Irodalmi Múzeum mozgókiállítása
2010. április 29., csütörtök

A Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja és a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár közös szervezésében 2010. április 12. és május 9. között tíz erdélyi helyszínen lesz látogatható a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Nyelvet öltünk! című mozgókiállítása, amely 2009-ben a Magyar Nyelv Éve tiszteletére, Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója alkalmából jött létre.

A kórházak körüli gondok rendeződnek
2010. április 29., csütörtök

Közös sajtótájékoztatót tartott Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester, Henning László és Demeter János a megyei önkormányzat alelnökei, Klárik László megyemenedzser és Ambrus József a Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület elnöke április 29-én a megyei tanács nagytermében.

Népi fürdőket létesítenek
2010. április 29., csütörtök

A székelyföldi megyék turisztikai fejlesztési javaslatait végighallgatva Elena Udrea vidékfejlesztési és turisztikai miniszter nemrég bejelentette, hogy az általa vezetett tárca támogatni fogja a hagyományos népi fürdők létesítését. Ehhez azonban a fürdőnek otthont adóingatlan az illető község tulajdonából Kovászna Megye Tanácsának ügykezelésébe kell kerülnie.

2010. április 22., csütörtök

A Háromszék – Hunyad partnerkapcsolat keretében egy 14 fős erdővidéki diákcsapat Hunyad megyébe látogatott Demeter László vezetésével, Gáll Sándor Hunyad megyei református esperes meghívására. Céljuk a Brád melletti Kristyor elnéptelenedett református temploma környékének megtakarítása volt.

Akkora kincs, mint Gábor Áron ágyúja - Hazatért az Apor-kódex
2010. április 22., csütörtök

Az erdélyi magyarság legértékesebb írásos emlékei sorát gyarapító Apor-kódex hazaérkezett Budapestről. A Székely Nemzeti Múzeum felbecsülhetetlen értékű műkincsét magyar állami segítséggel restaurálták.

Valóra váltott miniszteri ígéretek
2010. április 21., szerda

Valóra váltotta ígéretét Cseke Attila egészségügyi miniszter – számolt be Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki elmondta a megyei egészségügyi intézményeknek 1.935.000 lejt utal ki a szaktárca.

Ezer Székely Leány Napja képekben
2010. április 21., szerdaJavítani kell a közerkölcsön, a fiatalok nevelésén, erősíteni kell a székely hagyományokat –ezzel a céllal kezdeményezte Domokos Pál Péter 1931-ben az Ezer Székely Leány Napját Csíksomlyón – idézte fel Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere Ádám Gyula fotográfus kiállításának megnyitóján, amely a tavalyi rendezvény kép- és videóanyagát mutatja be. A Szent György Napok keretében a Lábasházban kedden nyitották meg a kiállítást.
Szórványprogramunkat ismertettük az EMKE ünnepi közgyűlésén
2010. április 19., hétfő

2010. április 17.-én Kolozsváron a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében került sor az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) éves közgyűlésére. A tavaly útjára indított hagyomány szerint a közgyűlésnek szakmai részeként fontosnak tartott kulturális programok is bemutatásra kerülnek.

Megalakult az első romániai faklaszter
2010. április 19., hétfő

Önkormányzati, vállalkozói, tanügyi és faipari szakintézmények képviselői írták alá a hétfőn Sepsiszentgyörgyön a Pro Wood Klaszter alapító-okiratát. A különböző területeket összekötő hálózat célja, hogy Brassó és Kovászna megye faiparát megszilárdítsa.

Vonatos családi nap a múzeumban
2010. április 18., vasárnap

Kicsiket és nagyokat egyaránt lenyűgözött a Székely Nemzeti Múzeumban vasárnap megnyíló vasút-modell és fotókiállítás. A Kovászna-Kommandó Erdei Vasút témájú Családi Napot a múzeum közösen szervezte a Sikló Egyesülettel.

Kőrösi Csoma Sándor és a nemzetközi értékek közvetítése
2010. április 15., csütörtök

Április 15-17 között kerül sor a Kőrösi Csoma Sándor emlékünnepség megrendezésre, mely a kultúrák közeledésének nemzetközi éve jegyében, az idén az UNESCO fővédnöksége alatt zajlik.

I. Székelyföldi Grafikai Biennálé
2010. április 8., csütörtök

Egyedülálló rendezvény megszervezésére vállalkoztak a Hargita, Kovászna és Maros megyék Tanácsai, valamint a Kovászna Megyei Művelődési Központ és Hargita Megye Tanácsának Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központja: egy hivatásos képzőművészeknek és képzőművészeti egyetemi hallgatóknak szóló grafikai verseny megrendezésére.

Címer  és pecsét a Székelyföldön
2010. április 8., csütörtök

Sepsiszentgyörgyre érkezett a Címer és pecsét a Székelyföldön című vándorkiállítás, amelyet csütörtökön este nyitottak meg a Székely Nemzeti Múzeumban. A tárlat átfogó képet nyújt a székelység képviseleti, helyhatósági és egyházi szervezetei által használt szimbólumokról a 15. századtól napjainkig, bemutatja a látogatónak a székely nemzet régi és újabb címerét és címeres pecsétjeit.

Megnyílt a MAGMA - Kortárs Képzőművészeti Kiállítótér
2010. április 2., péntek

A Bazár soron helyet kapó Magma a Székely Nemzeti Múzeum gondnoksága alatt a kortárs képzőművészeti kifejezési formáknak ad otthont. A legelső tárlatra április elsején, csütörtökön került sor.

A dalok „nagykövete”
2010. április 1., csütörtök

„Dancs Annamari a megye utazó nagykövete, aki külföldön is promoválja Háromszéket” – összegezte az énekesnő tevékenységét Tamás Sándor önkormányzati vezető. Annamari kanadai turnéja befejeztével csütörtökön, április elsején tartott sajtótájékoztatót Sepsiszentgyörgyön.

Egy hónap alatt felmérik a problémákat
2010. április 1., csütörtök

A magántulajdon visszaszolgáltatása különösen az erdők esetében akadozott ez elmúlt 20 év során. Az április elsején tartott polgármester-találkozón elhangzottak alapján úgy tűnik, hogy létezik megoldás.

Kihelyezett tanácsülés Csernátonban
2010. március 31., szerda

Kovászna Megye Tanácsának soros ülésére ebben a ciklusban először nem Sepsiszentgyörgyön, hanem a felsőcsernátoni Bod Péter Népházban került sor.

Jó ruhában járni, kelni
2010. március 30., kedd

Ezzel a címmel nyitották meg a székelyföldi Kézdivásárhely polgári viseletét bemutató kiállítást a magyarországi Veszprém megyében, Várpalotán, a Nagy Gyula Galériában, március 29-én.

Vonzóbb háromszéki közkönyvtárakért
2010. március 30., kedd

A Bod Péter Megyei Könyvtár sikeresen pályázott, így csatlakozott a Biblionet – A világ a könyvtárunkban elnevezésű országos programhoz. A program második fordulójának eredményeit 2010. március 25-én jelentette be sajtótájékoztatón Kelemen Hunor kulturális miniszter.

Hírek