Hírek
Eddig 18 kürtőskalácssütő csapat jelentkezett a II. Kürtőskalács – Édes ízek fesztiválja versenyére. A tavalyi résztvevők ezúttal is beneveztek: hét Kovászna megyei, tíz Hargita megyei, és egy Maros megyei kürtőskalácssütő cég jelentkezett. Bízunk benne, hogy további csapatok kapnak kedvet a megmérettetéshez – fogalmazott Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke a szerdán tartott sajtótájékoztatón.
Tartalmas tanév eleji ajándékcsomagot ad idén is Kovászna Megye Tanácsa azoknak a kisdiákoknak, akik először ülnek be az iskolapadba. A sikeres Iskolatáska programban több mint 2050 előkészítő osztályos tanuló részesül szeptember 10-én.
Két hét leforgása alatt három helyszínen mutatkozik be a Székely Nemzeti Múzeum, amely képzőművészeti gyűjteményéből, illetve Kós Károly és Gyárfás Jenő gyűjteményéből visz válogatást Budapestre, Pécsre és Székelyudvarhelyre. Hamarosan megkezdődik a Székely Nemzeti Múzeum épületének felújítása, ez idő alatt az értékes gyűjteményeket nem tárolni szeretnék, hanem Kárpát-medencei népszerűsítő, bemutatkozó körutakat terveznek, az augusztusi három tárlat is ennek a sorozatnak a része, tájékoztatott Vargha Mihály igazgató.
Turisták számára alakítottak ki menedékhelyet a Bodoki-hegység csúcsához közel, a létesítményt hétfőn adták használatba. A térség a helyi bakancsos turizmus egyik kedvelt helyszíne.
Felújított gyerekgyógyászat és kardiológia osztály várja a betegeket a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A modern és kényelmes berendezések mellett korszerű orvosi felszerelésekkel is bővültek az osztályok, derült ki a kedd reggeli sajtótájékoztatón.
Idén szeptember 7-9. között zajlik a II. Kürtőskalács – Édes ízek fesztiválja Sepsiszentgyörgyön. Az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján kiderült, legalább húsz csapat benevezésére számítanak, megsütik Székelyföld kürtőskalácsát és partnerséget kötnek a budapesti Kürtőskalácsfesztivált szervező Vitéz Kürtős csapatával.
24 diák vett részt az idén harmadik alkalommal megszervezett Természet, az élet forrása nevet viselő táborban július 30.—augusztus 1. között, Bikfalván.
Meglepetés ajándékban részesült a Sepsiszentgyörgyön működő turisztikai információs iroda ötszázadik látogatója. A Háromszékről elszármazott, jelenleg a magyarországi Fekeden élő Bara Kádár Katalin ajándék könyvben részesült.
Az első alkalommal megszervezett Orbaiszéki Forgács Fesztiválon 3 koncert, 4 néptánccsoport, 4 fúvószenekar, 13 népi mester, 22 helyi termelő több mint 5 ezer látogatót vonzott. A szervezők jövőre nagyobb szabású, egész hétvégés rendezvényt terveznek Kovászna város központjába.
A Brassó–Székelyföld–Budapest vonalon közlekedő Corona és Hargita nemzetközi intercity járatokat érintő döntés közösségi ügy, hiszen sokakat érint a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) kedvezőtlen intézkedése, amelynek következtében csökkentették az utazókocsik számát, megvonva a lehetőséget sok utazni vágyótól.
Minőségi vadgazdálkodás, vadmegfigyelés, medve és ember viszonya címmel szerveztek beszélgetést Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke, valamint Szin János és Dezső László medvepásztor részvételével a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, július 26-án. A beszélgetést Szép Róbert, az Országos Környezetvédelmi Őrség főbiztosa moderálta.
Megalakult a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fóruma
Július 29-én, vasárnap első alkalommal rendezik meg Kovásznán az Orbaiszéki Forgács Fesztivált. A hajdani kézműves mesterségeket bemutató rendezvény szervezőinek célja, hogy erősítsék az orbaiszéki emberek identitástudatát, ugyanakkor az idelátogató turisták is betekintést nyerhessenek a székelyek életébe, hagyományaiba, kultúrájába.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Hargita Megyei Kulturális Központ és Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont 2018. október 12-21. között újra megszervezi a Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét, amely idéntől új néven jelentkezik: Kaptár-dokumentumfilm szemle.
Háromszék két hangulatos kastélyába látogat július 26-27. között a budapesti Four Bones Quartet, kiegészülve Kovács Tamás „Tobzi” ütőhangszeressel.
Magalapozatlannak találta és lezárta a Sepsiszentgyörgyi Bíróság mellett működő Ügyészség a kürtőskalács eredetét bemutató honlap ügyét, elutasítva ezáltal Hantz Péter Béla feljelentését. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke ellen Hantz Péter Béla 2017 decemberében tett bűnügyi feljelentést, hogy szellemi tulajdonát elsajátították és jogtalanul használják a kürtőskalács népszerűsítésére létrehozott honlap tartalmát, amelynek ő a szerzője.
Kovászna megyében összesen 24 települést érintett az árvíz, de a veszély nem múlt el, ugyanis a következő 24 órában az Olt alsó szakaszán vonul le az ár. A hétvégi áradások okozta károk felmérése elkezdődött.
Végérvényesen lezárult a Megyeháza feliratért indított per, amelyet a Dan Tanasă által vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) indított Tamás Sándor és Kovászna Megye Tanácsa ellen.
Először szerveznek nemzetközi fogathajtó versenyt július 6-8. között az oltszemi fogathajtó pályán. A bodoki önkormányzat, Kovászna Megye Tanácsa és a Román Lovas Szövetség által rendezett eseményre egyelőre 15 romániai fogat nevezett be.
„A centenáriumi év kitűnő alkalom, hogy megmutassuk, hogy ez a vidék mit is adott Románia számára az elmúlt 100 év során. Olyan kulturális programokkal készültünk, amelyekből kiderül, az 50 éves népiskola élteti a régió hagyományait, ilyen módon is közvetítve értékeinket azok számára, akik a Kárpátkanyar színes kulturális hagyományait nem ismerik” – fogalmazott Gáj Nándor, a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola vezetője.
Tíz évvel ezelőtt választották meg először tanácselnöknek, szinte napra pontosan két évvel ezelőtt kezdte meg munkáját a jelenlegi megyei tanács, indította felszólalását Tamás Sándor hétfőn a kézdiszentléleki közösségi házban, ahol a megyei tanács soros ülését tartotta. Az elnök megköszönte az elmúlt időszakban végzett közös munkát a tanácsosoknak, polgármestereknek és munkatársainak egyaránt.
Különböző zenei és művészeti műfajt képviselő, Kovászna megyéhez köthető produkciók is szerepeltek a második manchesteri Góbéfesten, amelyet idén a családoknak szóló fesztiválként hirdettek meg. Székelyföld kulturális nagykövetei ezen a hétvégén belakták Manchester főterét, ahol vasárnap délig több mint tízezren fordultak meg.
Öt év kutatómunka eredményének egy szeletét mutatják be a Hagyományos népi mesterségek Háromszéken és Erdővidéken című kötetben, amely harminc népi mesterséget ismertet. A dr. Kinda István néprajzkutató, a Székely Nemzeti Múzeum főmuzeológusa által jegyzett könyv a Háromszék Vármegye Kiadó gondozásában jelent meg, bemutatóját csütörtök este Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtárban tartották. A kiadvány Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ által támogatott kutatás eredményeként jött létre.
A Lightroom hobbi és profi fényképészek által használt számítógépes program, amelynek segítségével gyorsan és hatékonyan lehet a fényképeket kidolgozni, rendszerezni, bemutatni.
Kovászna megye gazdasági jövőképét vetítették előre a 2020-2030-as időszakra csütörtökön, a megyei önkormányzatnál megtartott konferencián, amely a StartUp Now! európai uniós vállalkozásfejlesztési pályázatának részét képezte.
Töretlen a népszerűsége a Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) által szervezett önkéntes tűzoltó versenyeknek, ezt igazolja a jelentkezők száma is.
Harmadszorra költözött a falu a városba Sepsiszentgyörgyön, idén az Agrofeszt az I. Transylvanian BBQ Festival programját erősítette. Többezren fordultak meg az egykori Bodok szálló előtt található parkolóban, ahol állatsimogató működött, de a szarvasmarhák gondozásába, a tehénfejés és juhnyírás szakmai titkaival is meg lehetett ismerkedni, a gyerekek nagy örömére kutyaügyességi bemutatót is tartottak és ki lehetett próbálni a traktorvezetést is. Nem maradhatott el a helyi termékvásár sem, a standoknál szívesen kínálták a vásárlókat, hogy kóstolják meg a helyi ízeket.
Titokzatos, de annál izgalmasabb verseny zajlott a hétvégén Sepsiszentgyörgy főterén. A Kansas City Barbeque Society (KCBS) versenyszabályok mentén zajló, nem hivatalos barbecue versenyen hat csapat méretkezett meg. A fődíjat a magyarországi Bodrog Smoker BBQ csapat vitte el, de nem kellett a helyi versenyzőknek sem szégyenkezniük, ugyanis az összesített eredmények szerint a sepsiszentgyörgyi GADO és az InDivino BBQ végzett a második, illetve harmadik helyen.
Egyedi ízvilágú, olivaolajban, rozmaringban és vörösáfonyában pácolt, tépett medvehúsos hamburgerrel kínálták meg a barbecue fesztivál szervezői a sajtó képviselőit szombaton. A nyolc órán át készült, 110 fokon szmókerben füstölt, időközben vajban és mézben pácolt és párolt medvehús mellé konfitált burgonyát kínáltak az INdiVINO Wine & BBQ bár teraszán.
Június 9-én, szombaton, a Feldobolyi Kulturális és Közösségi Egyesület szervezésében került sor a székely zászló felvonására és a felújított világháborús emlékmű és országzászló állító hely avatójára.