Hírek
Kovászna Megy Tanácsa november 22-i soros ülésén Tamás Sándor önkormányzati elnök bejelentette: megyei támogatást igényelhetnek azok az iskolák, a hol az oktatás után szervezett jelleggel felkészítőket, az oktatással összefüggő tevékenységet folytatnak.
A Székelyföld-Brassó szórvány együttműködés felelőseként Markó Attila, sepsiszentgyörgyi RMDSZ-es képviselőjelöltet bízzák meg – jelentette ki Tamás Sándor ma Brassóban.
Széki szintre lebontott átfogó fejlesztési program jelenti Háromszék számára a kitörés lehetőségét – fogalmazott a megyeházán Klárik László az önkormányzat leköszönő megyemenedzsere. A részletes fejlesztési programot a Kovászna Megye Tanácsa által idén elindított Potsa József Megyefejlesztési és Közösségépítő Program tartalmazza.
A kézdivásárhelyi evangélikus templom különleges: az épületet ugyanis nem csak a lutheránus, hanem a református, valamint az unitárius hitközösségek is használják.
Kovászna Megye Tanácsa döntött: Sepsiszentgyörgyön létrehozták az Erdélyi Művészeti Központot (EMÜK). A testület soros ülésére, október 25-én, csütörtökön, a Székely Nemzeti Múzeum falai közt került sor, hiszen éppen a sepsiszentgyörgyi intézmény az, amelynek keretében elkezdi működését az EMÜK.
Két hónapig lesz megtekinthető Sepsiszentgyörgyön a székely nemzet, 1661-ben készült, eredeti, ezüst pecsétje. Továbbá régi zászlók, ódon bélyegzők, antik szakkönyvek, nemesi és családi címerek, céhes ládák és okmányok várják a Székely Nemzeti Múzeum látogatóit.
Három, színes ház, bibliai jelenetekkel tarkítva, messze a város és az út zajától: ezzel fogadja az Írisz Tábor a fogyatékkal élő fiatalokat, gyermekeket Sepsikőröspatakon. Az ingatlanokat október 19-én adták át, a további építkezésről azonban máris álmodnak a Diakónia Keresztény Alapítvány működtetői.
A megyeházán október 15-én, hétfőn, az I. Székelyföldi Fenntartható Építészeti Konferencián elhangzott: legyen Zalánpataka az első székelyföldi önellátó falu. A több mint félszáz résztvevő az egész napos előadások alatt elméleti és gyakorlati útmutatókkal egyaránt találkozhatott: a szakmai tapasztalatcsere mellett a belföldi és külföldi szakemberektől hasznos információkat is kaphattak.
Rendkívüli tanácsülés keretében döntött Kovászna Megye Tanácsa a Nagybacon községhez tartozó Magyarhermány számára kiutalandó 35000 lejes segély folyósításáról. Az erdővidéki településhez vezető úton, az elmúlt hónapokban két híd rongálódott meg súlyosan, így a falu megközelítése szinte lehetetlen.
Október 8-13. között közelebb kerül egymáshoz a borairól, történelméről híres Eger vidéke és Székelyföld. Ezen a héten Kovászna, Maros és Hargita megyében is számos kulturális és kulináris élmény csalogat a Székelyföldi Eger Napokra.
Fennállásának tizenötödik esztendejét ünnepli idén a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudo-mányegyetem sepsiszentgyörgyi tagozata. Az elmúlt évek történéseiről, a szellemi műhely kiépülésének lépéseiről adtak számot és mondtak köszönetet ma a megnyító keretén belül.
Mint ismeretes az Incze László Céhtörténeti Múzeum megnevezését elfogadó megye tanácsi határozatot a közigazgatási bíróságon megtámadta Codrin Munteanu, Kovászna megye kormánybiztosa. A felhozott vádakra Tamás Sándor, megyei önkormányzati elnök válasziratot nyújtott be a törvényszékhez.
Fél évezred telt el Sepsimagyarós első írásos említése óta: a kis település története töretlen, a falucska báját, pedig csak fokozza a frissen elkészített tájház.
Bemutatkozott a Sepsi-SIC női kosárlabdacsapat: „Az a célunk, hogy minden meccset megnyerjünk” – tette magasra a lécet a sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC női kosárlabdacsapat edzője, Déri Csaba a szeptember 3-án, hétfőn tartott csapatbemutató sajtótájékoztató keretében.
Felsőcsernáton - Magyarigen táv, itt tölthető le a jelentkezési űrlap
Közel másfél év után lezárult a Kovásznát Kézdivásárhelyel összekötő 121-es megyei út felújítása. A megyei önkormányzat Európai Uniós alapokból 15,5 millió eurót fordított az igencsak romos állapotú szakasz újraépítésére.
Csernáton község vonzóbb lett: a Malom és a Csókás fürdő kalákában készült el, tíz nap munkájával. A magyarországi Ars Topia Alapítvány tájépítészei 12 éve munkálkodnak Erdélyben, minden alkalommal más és más helyszínen építenek új fürdőt.
Hat napirendi ponttal hívta össze rendkívüli tanácsülésre Kovászna Megye Tanácsa a testületi tagokat augusztus 13-án, hétfőn, 10 órára.
Kelemen Hunor RMDSZ elnök is részt vett a kézdialmási iskola hétvégi avatóünnepségén. Az iskolát augusztus 12-én, vasárnap adták át a falunapok keretében, az új tanévet már a korszerű intézményben kezdhetik meg a felső-háromszéki település diákjai.
Az Ars Topia Alapítvány hagyományos módszerekkel újít fel, hoz létre fürdőket, kutakat: a cél sokrétű, a természetes borvizek kihasználása, a lakosság figyelmének ráirányítása ezen értékekre, úgy, hogy közben mindenkiben tudatosodjon, hogy közösségként komoly eredményeket tudunk elérni.
Sepsiszentgyörgy központú Kovászna megyével való intenzív kapcsolattartás.. Ennek eredményeképpen, idén ötödik alkalommal vesznek részt erdélyi gyerekek Kovászna megyéből a dunaszekcsői Lugió táborban a Baranya Megyei Önkormányzat finanszírozásában.
Július 21-én 9 órakor autóbusz indul Sepsiszentgyörgyről Borsáros Fürdőre (Csíkszentkirály). Indulás helyszíne: Szabadság tér, a színházzal szemben.
Kovászna Megye Tanácsa június 25-én tartotta alakuló ülését. Az ülés keretében a testület döntött az alelnökök személyéről, létrehozták a frakciókat, valamint megalakultak a szakbizottságok is.
Vasárnap tartották Bereckben a Kovászna Megyei Önkéntes Tűzoltóversenyt a megyei tanács, a Megyei Katasztrófavédelmi Hivatal és a helyi önkormányzat szervezésében.
Lőrincz Csaba emlékét őrzi és szellemiségét ápolja a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány által 2009-ben alapított Lőrincz Csaba Díj, amely tudósok, szakértők, írók, újságírók kiemelkedő külpolitikai, nemzetpolitikai tevékenységét jutalmazza.
"Az én igazi vezéreszmém…, amelynek mióta csak, mint zeneszerző magamra találtam, tökéletesen tudatában vagyok; a népek testvérré válásának eszméje, a testvérré válásé minden háborúság és minden viszály ellenére.
Kovászna Megye Tanácsa, június 10-i ülésén jóváhagyta azt a rendeletet, amelynek értelmében a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház két új orvost alkalmazhat az ezidáig betöltetlenül maradt helyekre.
Az egyetemek közt is verseny zajlik a lelkes és tehetséges diákok megszerzése érdekében – derült ki az Európai Egyetemek Börzéjén. A Sepsiszentgyörgyön megszervezett eseményen zömmel hazai, illetve magyarországi egyetemek mutatkoztak be.
A II. Grafikai Szemle tárlata furcsa látvány – a kiállított műveknek alig nevezhető meg közös tulajdonságuk a méretüket, illetve az elkészítésükre fordított figyelmet leszámítva. A Székelyföld Napok keretében zajló kulturális esemény első mozzanatéként Fürjesi Csaba, az I. Grafikai Biennále fődíjasának munkáiból összeállított tárlat megnyitójára került sor a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér falai közt.