Hírek
A tej-kifli-alma program helyett inkább a napi egy meleg ebédet biztosító programot szorgalmazná Kovászna Megye Tanácsa – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Henning László alelnök, aki arról is beszélt, a kormány augusztusban változtatott a tej-kifli programon és a metodológiáról csak tegnap döntöttek, így a közbeszerzési folyamatot azután indíthatják el, hogy a módszertan megjelenik a Hivatalos Közlönyben
Idén 2050 előkészítő osztályos diák részesül tanfelszerelésben a Kovászna Megye Tanácsa által immár ötödik éve sikeresen működő Iskolatáska Programnak köszönhetően
Kovászna, Hargita és Maros megyei kürtőskalácssütő cégek jelentkezését várják a Kürtőskalács – édes ízek fesztiváljára, ahol megméretkezhetnek az Év székelyföldi kürtőskalácsa címért. Az első alkalommal megszervezésre kerülő rendezvény szervezői keddi sajtótájékoztatón beszéltek Háromszék új gasztronómiai, turisztikai eseményéről
Augusztus 28-a és 30-a között negyedik alkalommal szervezett Természet az élet forrása címmel zöldtábort a kézdivásárhelyi Zöldnap Egyesület. A hagyományokhoz híven a tábor ismét környezetvédelemmel kapcsolatos témát választott, az idén a szelektív hulladékgyűjtés és vizeink tisztaságának megőrzésén volt a hangsúly
Négy hegyimentő alkalmazását hagyta jóvá augusztusi soros ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Ennek megfelelően a megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozó Természetvédelmi és Hegyimentő Megyei Központ Hegyimentő közszolgálatot indít
Már diákkorban érdemes a román-magyar párbeszédet elkezdeni, lebontani az előítéleteket a magyar közösség iránt – hívta fel a figyelmet Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke Sepsibesenyőn, ahol az ifjúsági táborban a Pro Democrația Egyesület tartja éves demokráciatáborát
Szeptember 4-én indul Gidófalva községben az az ingyenes egészségügyi szűrőprogram, amely Kovászna megyei és Bács-Kiskun megyei együttműködés keretében jött létre
Több mint 70 résztvevővel megkezdődött péntek délelőtt a 13. Kárpát-medence ásványvizei című nemzetközi tudományos konferencia, amelynek első ízben ad otthon Sepsiszentgyörgy
"Székelyföld a büszkeség forrása, és egyben borvíz nagyhatalom. Romániában több mint 500 településen tartanak nyilván ásványvízforrásokat, ezek egyharmada a mi régiónkban található. Ez több mint 2000 forrást jelent. Csak Háromszéken több mint 600 ásványvizet és gyógyvizet tartanak számon. Célunk, hogy a beüzemelt kezelőközpontok és népi feredők használatba adásával párhuzamosan többet foglalkozzunk a borvíz gazdasági vonzatával"
A Sepsiszentgyörgyi Europe Direct Információs Központ fotópályázatot hirdet Háromszéki vállalkozások fotós szemmel címmel
Rendkívüli tanácsülésen hagyta jóvá Kovászna Megye Tanácsa a Sepsi-SIC Sportegyesület II. félévi tagdíját, amelynek értéke 34.300 lej. Az elmúlt öt évben 3,7 millió lejjel támogatta a megyei önkormányzat ebben a formában az egyesületet, tájékoztatta a tanácsosokat Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, kiemelve: "más településekhez, más megyékhez viszonyítva a Sepsi-SIC lényegesen kisebb összegből lényegesen nagyobb eredményt tudott elérni, ezért is fontos, hogy támogassuk ezt az egyesületet, hogy folytatni tudják a női kosárlabdában elért sikersorozatot".
Augusztus 18-án, péntek délután mintegy száz résztvevővel kezdődik Bálványosfürdőn a László Kálmán Gombászegyesület XVII. nemzetközi gombásztábora és konferenciája
Nagy érdeklődést váltott ki a székely zászló több mint négy évszázados történetét bemutató előadás a 27. Zászlótudományi Világkongresszuson Londonban. Dr. Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus egyedüli magyarként vett részt a rangos eseményen, ahol előadásában szülőföldjének történelméről, szimbólumairól beszélt a világ minden sarkából érkező küldötteknek, a kongresszusi tapasztalatokról csütörtökön sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján számolt be
Szent László határvédő lovagkirály emlékének szentelik idén Háromszéken az augusztus 20-ai őrtűzgyújtást. A hagyományoknak megfelelően Perkőn lobbannak fel elsőként a őrlángok, majd további 23 háromszéki településen gyújtanak őrtüzet – tájékoztatott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki arra buzdította a helybéli lakosságot,hogy minél többen vegyenek részt az őrtűzgyújtáson
Huszonnyolc Kovászna megyében működő ifjúsági szervezet kezdeményezésére alakult meg a Kovászna Megyei Ifjúsági Alapítvány. Az ilyen típusú alapítványokat speciális törvény szabályozza, amely értelmében ezek közhasznú státussal rendelkeznek
A hét éve működő Magyarok Kenyere program mára az egész Kárpát-medencére kiterjedő jótékonysági kezdeményezéssé nőtte ki magát. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főszervezésében megvalósuló karitatív kezdeményezés keretében a Kárpát-medencében összegyűjtött búzából készült lisztet szétosztják a szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó magyarországi és határon túli szervezeteknek
Az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa hivatalos levélben tájékoztatta Kovászna Megye Tanácsát, hogy a benyújtott, 150 háromszéki civil szervezet és történelmi egyházi képviselő által aláírt petíciót szeptemberben tárgyalja a kongresszus elnöksége
Történetében először indul Háromszékről Székelyföld Kerékpáros Körversenye: a 11. alkalommal megszervezett verseny megnyitóját és a prológot Sepsiszentgyörgyön tartják, a verseny első szakasza csütörtökön kezdődik Orbai-, Kézdi- és Sepsiszéken áthaladó útvonalon, majd Erdővidéket is érintve Székelyudvarhelyre érkezik a mezőny
125 éve, 1892. április 3-án került sor Potsa József, Háromszék vármegye főispánjának kezdeményezésére az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület Háromszékmegyei osztályának létrehozására. Erre a jubileumi eseményre emlékezve jelentette meg Kovászna Megye Tanácsa a Bethlen Gábor Alap támogatásával az Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Háromszéki Osztályának története 1892-1945 között című kiadványt
Július 13-15. között Kovászna Megye Turizmusáért Egyesülete meghívására újra megyénkbe látogattak az országos sajtó képviselői, ez alkalommal Kézdiszék és Orbaiszék nevezetességeit tekintették meg
A természetjárás, honismeret és környezetvédelem köré épült hasznos előadások, gyerek és felnőtt foglalkozások, valamint túrák várják a kedden, a Rétyi Nyírben rajtolt Háromszéki Erdélyi Kárpát Egyesület 26. vándortáborának résztvevőit
Kilenc értéket terjesztett fel a Kovászna Megyei Értéktár Bizottság az Erdélyi Magyar Értéktárba, ebből most hatot fogadott el a bizottság
Mától, július 25-től lehet benevezni a Kovászna, Hargita és Maros megyék tanácsai, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Hargita Megyei Kulturális Központ által harmadik alkalommal meghirdetett Székelyföldi Fotó Biennáléra
437 millió lej a Kovászna megyei víz- és csatornarendszer, úthálózat, iskolák és óvodák építésére
A településekre bejáró nagyvadak problémájáról vitáztak Tusványoson
Anyanyelvhasználat terén tulajdonképpen ex lex állapot van, hiszen, ami megvalósítható Kovászna és Hargita megyében, az már Maros megyében sem működik maradéktalanul, a többi megyékben nem is sikerül ezeket a jogokat kikényszeríteni
Kovászna megye mellett Brassó és Hargita megye is letette azt a pályázatát, amelynek eredményeképpen megújul Erdővidék úthálózata
Kovászna Megye Tanácsa idén közel 574 ezer lejt kapott a regionális fejlesztési minisztériumtól egy országos program részeként a települések általános rendezési terveinek megújítására. Ebből az összegből 23 önkormányzat, négy város és 19 község folytathatja vagy indíthatja el az általános rendezési tervének aktualizálását, elkészíttetését
Az országos kettesfogathajtó versenyen részt vett 18 fogat díszfelvonulásával ért véget a Bodok napokkal egybekötött rendezvény, amelyen hivatalosan is átadták az oltszemi kezelőközpont melletti maratonhajtó pályát
Brassó, Hargita, Kovászna és Maros megye önkormányzati vezetői, közbirtokosságok képviselői, gazdák tartanak tüntetést ma délben 12 órakor Bukarestben a környezetvédelmi minisztérium előtt